Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - Drámairodalmunk a Nemzeti Színház megnyitása óta

dezésre vár, hogy méltó helyét elfoglalja drámai műsorunkon. 1842 egészen meddőnek mondható; Szigligetinek Nagyidai cigányok cimü népregéje és egy Előjáték

a, mellyel a szinház a magyar szinészet és egyúttal Láng Ádám János 5o éves jubileumát ünnepelte, és Tóth Lőrinc Két László cimü történeti szomorújátéka kölcsönzött némi érdeket a műsornak. 1843 kilenc új szinmüvet mutat fel a műsoron. Kettőnek közülük igen zajos hatása volt; úm. a Döme Köcsmei sárkányán

ak és a Gaál József Vén sas cimü bohózatának. Gyermekkorom homályos emlékei közül most is élénken hallom ezt a tombolást, pis szegest és fütyülést, melyekkel a közönség e derengő korba már nem való gyarlóságokat eltemette. De mutat fel ez év 3 oly jeles müvet, melyek évtizedeken át kedvesen fogadott darabjai voltak a közönségnek; úm. az akadémiai jutalmat nyert Tisztúj1 tájat, az Országgyűlési szállás

t és a Szökött katoná

t. A két el ső, két új drámairól tehetséget tüntet fel^ és új irányt is jelöl drámairodalmunkban, mert a társadalmi vigjátékok faját élesztette fel műsorunkon. Mig a Szökött katona egy egészen új és teljesen eredeti magyar müág úttörője volt, a népszínműveké. Ez a műfaj az, mely Szigligeti nevét a magyar drámairodalomban halhatatlanná teszi, sőt hazánk határain túl is ismeretessé tette. Nemcsak az az érdeme, hogy e drámai műfajt megteremtette, hanem hogy annyira fejlesztette, szaporította, hogy meg nem fért a Nemzeti Színházban, hanem külön szinházat kellett számára épiteni, amely szinház e műfajjal a benne és vele kifejthető vonzerővel magához vonja, édesgeti nemcsak a magyar közönséget, hanem az idegen ajkúakat is, s mint e szinház első igazgatójától hallottam: magyarokká őrli a főváros idegen