Dés Mihály szerk.: Reformkori országgyűlések színházi vitái 1825–1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 15., Budapest, 1985)
Színházpolitikai kérdések a reformkori országgyűléseken /utószó/
A polgárosodás hazai képviselői, a liberális politikusok gyak ran hangoztatták a színház népnevelő feladatait. Ugy vélték, a színészeknek nagy részt kell vállalniuk az ismeretek terjesztésé ben, a nemzeti kultúra /elsősorban az irodalom/ értékeinek népszerűsítésében, az izlésnevelésben. Sajátos teendőként jelölték meg a viselkedési normák, az illemszabályok megismertetését. "Társasági finomabb viseletre [..'.] alig találtatik kedvezőbb eszköz a játékszínnél" - mondotta Beöthy Ödön az egyik országgyűlési vitában."' őszintén, már-már naivan hittek a korabeliek abban, hogy a színjátékok hatásával az erkölcsök javíthatók, a jellem formálható, a színpadon bemutatott erényes cselekedetek követőkre találnak. Máriássy Istvánnal együtt mások is vallották hogy a színház "a vétkeket is megutáltatja, a virtust pedig megkedvelteti".^ Az országgyűlési felszólalásokban, izenetekben ott rejlett - olykor nem is annyira rejtetten - az a vágy is, hogy az er kölesnemesites hozzájárulhat a néptömegek elégedetlenkedéseinek, netán lázadásainak leszereléséhez is. Mindezen feladatok mellett - vagy inkább mögött - sokadrangúnak tartották a színház szórakoztató funkcióját. Hosszú ideig szóba sem került a politikai fórumokon. Az 1830-as évek második felében kezdtek vele behatóbban foglalkozni, de akkor is inkább az írók. Bajza József 1839-ben - Szózat a pesti magyar színház ügyében című röpiratában - a nemesebb időtöltés helyeként, szórakoztató intézetként jLs vizsgálta a színházat; fenntartását többek között azzal indokolta, "mert 'mívelt embernek szellemi , , , , 7 mulatságra ugy van szüksége, mint a miveletlennek anyagira". Kossuth Lajos a Pesti Hírlap ba írt cikkeiben szintén úgy foglalt állást, hogy a játékszínnek az esztétikai gyönyörködtetés, a mu8 * lattatás is_ feladata. Mindketten jól tudták, hogy a főnemesek, a városi polgárok és a köznemesek zöme elsősorban ezért kedveli a színházat, mégis mindketten alárendelték ezt a funkciót a fentabb felsorolt nemzeti és polgári célkitűzéseknek, a nyelvművelésnek-nyelvterjesztésnek, a műveltségközvetítésnek, az érdekegyesítésnek stb. Ezeknek a céloknak az elhanyagolását rótták fel hibául a pesti színháznak azok a liberális követek is, akik az 1840-es és 1844-es diétái tanácskozásokon a műsorpolitikai visszásságokat bíráltak.
