Dés Mihály szerk.: Reformkori országgyűlések színházi vitái 1825–1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 15., Budapest, 1985)
Színházpolitikai kérdések a reformkori országgyűléseken /utószó/
literatura. Később kölcsönösen hatnak egymásra, de ez nincs, míg amaz nincs, vagy csak tegnap ota van." Mivel a fejlett nyelv a fejlett tudományosságnak, a műveltség széles körű elterjedésének, a fejlett irodalom és termékeinek közkinccsé tétele pedig a polgári jellegű nemzeti művelődés kifejlődésének egyik feltétele volt, a színjátszás a társadalmi haladás eszközeként is funkcionált . Hasonló kettőség figyelhető meg annál az elvárásnál is, mely szerint á színháznak a nemzet dicsőségét, méltóságát is reprezentálni kell. A nacionalista indíték - a magyarság, elsősorban a nemesség nagyságának, erejének, kultúrapártoló készségének bizonyítása - világosan kimutatható, de fellelhető ebben egy másik, a jövő felé mutató szándék is: felzárkózni a művelt külföldi nemzetekhez, a polgárosodásban előttünk járó országokhoz. Bár a kapcsolódás sokkal áttételesebb, a .nyelvterjesztés sem minősíthető kizárólagosan nemzeti funkciónak. A nacionalista cél kétségtelen: a soknemzetiségű országban a rendek a magyarosodás, majd egyre inkább a magyarosítás egyik eszközét látták a színházban; s úgy vélték, az itt élő nemzetiségek nyelvi asszimilá ciója /illetve az, hogy megtanulnak magyarul/ feltétele a nemzeti egység létrejöttének. A nemzeti egység eszméje azonban minden ellentmondásosságával együtt - pozitív elemeket is tartalmazott, végső célja a polgári nemzet volt. Hasonló tartalmú volt, a polgári értelemben vett nyelvi egység irányába mutatott az a követelmény is, hogy a magyar színpadon az irodalmi nyelv, a magyar nyelvi norma szólaljon meg. A nemzeti egység fogalma más vonatkozásban is felmerült a színházpolitikai vitákban: mint a különböző osztályok és rétegek - elsősorban a nemesség és a jobbágyság, más megközelítésben az arisztokrácia, a köznemesség és a polgárság - összefogása, érdekközössége. A színház érdekegyesítő és a társadalmi kiegyenlítődést, a demokratizálást elősegítő funkciója a reformkorban került előtérbe; a közvélemény a Pesti Magyar /majd: Nemzeti/ Színházat már a kulturális érdek egyesítés jelképének tartotta. A nemzeti együvé tartozás érzésének elmélyítésével a színjátszás kettős célt szolgált volna: egyrészt az idegen függéssel /a Habsburg-uralkodóházzal/ szembeni egységes felsorakozást; másrészt a polgári átalakulás meggyorsítását .