Enyedi Sándor szerk.: Id. Wesselényi Miklós színházi levelezése (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 14., Budapest, 1983)

Id. Wesselényi Miklós színházi levelezése ( tanulmány) - Wesselényi - a Levelek tükrében...

Pedig változnak az idők. 1806-ra annyira felduzzad a társaság, hogy Wesselényi elérkezettnek látja az időt, hogy a társulat egy részét - külön társulatként - állandó jelleggel Magyarországra küldje: Debrecen, Szeged érintésével a célállomásra, Pestre, ahol készülődnek az országgyűlés összehívására. A magyarországi rendektől méltán remélhető, hogy gyakorlati lépésekkel, az anyagi alapok megteremtésével lehetővé teszik a társulat végső letelepedését Pesten. Az idők változásának a jele, hogy a közvetlen politizálástól viszszavonult Wesselényi 1806-ban már tisztséghez jut, Közép-Szolnok vármegye adminisztrátora lesz. 5? Ez ugyan közel sem az a funkció, amely birtokai alapján megilletné, de funkció, amellyel a fogyó évek türelmetlenségében élni akar. Rendi-nemesi ellenzékiségét legyalulta az idő, a ferenci reakció megszilárdulása nem kecsegtetett a közállapotokban bekövetkezendő kedvező fordulattal. Az elhalt barátok, ritkuló kortársak sejtetik a generációváltás elkerülhetetlenségét. Öregkorára mintha megbékélt volna a megváltoztathatatlannak hitt közjogi helyzettel. A hatalom sem tekinti többé veszélyesnek, s bár a denunciáló feljelentések most sem szünetelnek, Wesselényi visszatérhet a közéletbe. A művelődési megmozdulásokat lelkesen támogatja, a színház irányítását sem engedi ki keze köziül, de a politikai helyzettel mintha már kiegyezett volna. A Habsburg-birodalom külpolitikai helyzetének, a francia veäzedelemnek a súlyosbodásával az inszurrekciót lelkesen felkarolja, támogatja a nemesi bandériumok gyors felállítását, s a megmaradt elánnal veti magát a nemesi sereg felfegyverkezésének gondjaiba. 1806-1808 között sok a színház ügyében írt levél vagy válasz; 1809-ben már alig van színházi tárgyú levelezése; a Debrecenben játszó színészek arra kérik a helyi városi tanácsot, ^8 hogy vegye át őket Wesselényitől, akinek nincs ideje velük foglalkozni. Ez időben Halmágyi Lászlón keresztül is próbálja tartani a kapcsolatot a debreceni tanáccsal; Pesten sem különb a helyzet, ott már 1809 elején döntenek arról, hogy Vida László gondjaiba kerül a társaság. 1809-ben a háborús helyzetre való tekintettel végre összehívják az országgyűlést, az erdélyit; Wesselényi hiába mondja el beszédét a színészet ügyében, a figyelem középpontjában az inszurrekció, a nemesi felkelés áll, s igy Wesselényi felhívása foganat nélkül maradt. Rövid betegség után október 25-én meghalt Wesselényi. Munkájának eredményeit még életében elégedetten konstatálhatta, ha ugyan Wesselényi valaha is tudott elégedett lenni. Halálakor két magyar színtársulat emlékezhetett hálával bőkezű adakozásaira, a színjátszást - válságokon is túlsegitő - színházszervezői tevékenységére. Az új színház, a készülő kolozsvári Farkas utcai színház felavatását már nem érhette meg, de a lassan emelkedő falak jelképesen is bizonyították, hogy Wesselényi becsülettel tett eleget annak, amit vállalt. Wesselényi színháztörténetünk nem egyedüli nemesi származású mecénása vagy színházszervezője. Az egyedüli, akit a nehézségek viszont nem tudtak visszavonulásra kényszeríteni. Id. Ráday Gedeon 1792-ben meghalt, utódai, akiket dicsfény övez a magyar színjátszás pártolásá-