Enyedi Sándor szerk.: Id. Wesselényi Miklós színházi levelezése (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 14., Budapest, 1983)

Id. Wesselényi Miklós színházi levelezése ( tanulmány) - Wesselényi - a Levelek tükrében...

ban, szeszélyes színpártolóknak bizonyultak. Hiányzott belőlük Wesselényi elszántsága, céltudatossága; konok, csak a haza hasznát elérni kívánó rendíthetetlenség és hit, következetesség. 1809-ben Ráday Pál írta Kazinczyhoz: "A Magyar Jádzó Színről is szeretnék valamit irni, de mivel ezen gyülevész komédiásoknak (mert egyéb nevet nem érde melnek) tanátsolni nem lehet, a kormány és az igazgatás pedig ollyan emberek kéziben van, a'kik a'hoz nem értenek, meg vallom, feléjük sem kívánok menni. . . "59 Az idézet önmagáért beszél. Anélkül, hogy egyes részigazságait kétségbe vonnánk, kérdezzük - ezúttal valóban csak a magatartásmodellek különbségeinek az érzékeltetéséért -, miért nem vállalkozott Ráday Pál arra, hogy a "gyülevész komédiásokat", akik között már egy Benke József, Kántor Gerzson található, jobb útra térítse, tanítsa, oktassa, mint ahogy azt Wesselényi tette, aki bár követelményeket támasztott színészeivel szemben, de több megértést is, hiszen ha valaki tudta, ő igen, hogy a színésznek a helyzete teljesen bizonytalan abban a XVIII. század végi és XIX. század eleji értékhierarchiában, amelynek meghatározója a származás volt. Jelenthetett biztos megélhetési egzisztenciát a színészet Wesselényi korában? Mint a levelek és az adatok tömege bizonyítja, Wesselényi nagyvonalú támogatása' ellenére (amelybe belefért a "pensions cassa", azaz a nyugdíjalap létrehozása is) a színészet hétköznapjai magukon viselték a teljes létbizonytalanságot. Láng Ádámné Járdos Anna hónapok óta betegsége miatt nem játszhat, mi legyen? - kérdik Wesselényit, aki intézkedik, hogy mégis megkapja fizetésének felét. Ez Wesselényi nagyvonalúságának csupán egyik és nem a legjelentősebb epizódja egy nagyon is szűkmarkú korban, amely nem tudta a létfeltételeket biztosítani a rászoruló és a nemzet szolgálatában álló színészeiknek. Övezte méltó megbecsülés Wesselényi híres színészeit öreg napjaikra? Kótsi Patkó Jánost, Jantsó Pált, Székelyné Ungár Annát és a többieket? A létrehozott nyugdíjalap elúszott a Wesselényi halálát követő évek bizonytalanságaiban, s a kiöregedett színész örvendhetett, ha egy-egy főúri pártfogó biztosított kegyelemkenyeret. Ráday Pál nem tudott valamit, amivel Wesselényi kezdettől tisztában volt: a dolgok nem oldódnak meg maguktól. Azzal a színészet nem lesz jobb, ha a magyar főúr feléjük sem néz. E levélgyujtemény Wesselényihez írott darabjaiban nemegyszer panaszkodnak a színészekre, s ha valaki ismerte őket, Wesselényi jól ismerte színészeit - gyarlóságaikat is -, de az ő tollából sohasem olvasható dehonesztáló megjegyzés. Rádayból a főúri gőg, Wesselényiből segíteni akaró megértés árad a színészek felé. Talán azért, mert a lelke mélyén ő is - állítólagos katonai természete ellenére - homo ludens volt. Olyan családban született, amelyben tovább éltek egy letűnt korszak erdélyi magyar művelődési hagyományai; s elsősorban édesanyja gondoskodása révén Wesselényi Miklós négy nővérével együtt olyan nevelésben részesült, amely a kor szabta viszonyok között széles körű tájékozódást, a tudományok, művészetek elért eredményeinek a megismerését biztosította. Ebbe a sokoldalú tájékozódásba az idegen nyelvek elsajátítása