Enyedi Sándor szerk.: Id. Wesselényi Miklós színházi levelezése (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 14., Budapest, 1983)

Id. Wesselényi Miklós színházi levelezése ( tanulmány) - Wesselényi - a Levelek tükrében...

a játszószín felépítésének a szükségessége, hiszen nem mindegy, hogy hol és hány néző előtt zajlik az előadás. Az építkezés pedig éppen a helyi hatóságok jogkörébe tartozik, melyek meggyorsíthatják annak menetét, vagy akadályozhatják az előrehaladást. Ki állíthatná azt, hogy minden városatya vagy főhivatalnok azonos módon gondolkodik a színjátszás nemzeti hasznáról? Izdentzy Antal miskolci prefektust a jó hátaslovak jobban érdeklik, nem csoda, ha Miskolczy György, ha bátortalanul is, de megkockáztatja az ötletet a Wesselényihez írott levelében: "... az uj theatrum két hét alatt feláll; .... ha csikkót fogunk elei be. .."

^3 Az ügy érdekében a zsibói híres ménes egyik csikója megérkezik Miskolcra. . . 1800-tól 1803-ig tehát minden nyáron Miskolc is színházhoz jut, 1803-ban pedig két irányban is tovább nyúlik az útvonal: Szeged és Marosvásárhely láthatja a kolozsváriakat játszani. Ez utóbbi város az elkövetkezendő években jelentős szerepet játszik a színészet stabilizációjában, s mivel évente 1808-ig minden alkalommal felkeresik Vásárhelyt, évekkel Wesselényi halála után, 1815 és 1819 között ez a város fogadja be a Kolozsváron játszóhely nélkül maradt színészeket. . . Marosvásárhelynek Kolozsvár mellett és Debrecennel együtt -kiemelt jelentősége van a kritikus helyzetek ellensúlyozásában és a társulat végleges fennmaradásában. Marosvásárhely kancellistái, jurátusai, hivatalnokai (itt működött a Királyi Tábla) és nemessége révén jó közönséget tudott biztosítani, s Wesselényi éppen a fenti okok számbavétele után indokoltnak tartotta létrehozni itt is a helyi színházi bizottságot, melynek tagjai a város befolyásos embereiből kerültek ki: bírókból, tanácstagokból, rendőrfelügyelőkből, nemesekből, tehát olyanokból, akiket nemcsak lelkesíteni lehetett a színészetért, de cselekvésra is ösztönözni. A kolozsváriak vendégjátékai tehát 1798-ban válnak rendszeressé s egyúttal joggal erdélyi színjátszássá, amely fokozatosan építi ki szélesebb kapcsolatait távolabbi városokkal is, az év folyamán a színjátszás hasznában részesítve az Erdélyhez közelebb eső magyarországi városokat. A rendszeressé váló vendégszereplések előkészítést igényeltek, amelyet ma talán szociológiai felmérésnek neveznénk. A vendégjátékokat mindig megelőzte a felmérés; a személyes kapcsolatok kiépítése, ami Wesselényi egyéb irányú elfoglaltságai mellett is rá hárult. Leveleiben megkeresi a városi tanácsot, hivatkozási alapul - mint e gyűjtemény számos levelében olvasható - jól használja fel az egykori országgyűlési megbízatást. Az 1795-ös "színházi mandátum" lehetővé tette, hogy ne magánemberként, hanem a nemzet nevében próbálja meggyőzni a megkeresett feleket. Nem egy közember kért, kunyerált segítséget, hanem egy főúr, aki korábbi megbízatására hivatkozhatott. Kelemenek bukásában az is közrejátszott, hogy ők ilyen tartalékkal nem rendelkeztek. Wesselényi azonban nem érte be csak ennyivel. Felmérte, hogy helyenként neves értelmiségieket vagy hazafias érzelmű nemeseket is mozgósíthat, alkalmanként igénybe vette rokoni kapcsolatait is. Nem véletlen, hogy Debrecenbe címzett levelei legtöbbször Szombathy István főbíróhoz és Meszéna Sándor polgármesterhez szóltak; az első különben is jeleskedett a művelődés anyagi támogatásában.