Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

NEMZETI SZÍNHÁZ

vé teendi, lia az érdemet jobbau méltáuylani tudó magyar academia öt pályadíjjal jutalmazva, "még díszes körébe is föl nem veszi. Én apró értekezésecskéimrael, és 25-30 drámai (ordítással, mellyek' némelylyikét iukább jövedelem mint művészi érdemök' tekintetéből fordítottam, soha sem igéuylettetn a' literátor nevet, valamint ugy hiszem Csepreghi, Fehlte Soma, és 'Isitora sem, kik néhány jó darab' fordításával merészkedtek a' közönségnek alkalmatlankodni. Magamra nézve azonban itt megjegyezuj bátorkodom, hogy mikor én dolgozgattam, akkor a' professional us irómüeészek' kizáró jogáról mit sem tudtam, sőt közelebbi időben még V. I. barátom maga sem tudott arról semmit, mert ö maga úgy vélekedett, hogy a* literatúrai pálya, ha nem is a testnek, legalább a leieknek úgy tzóleán szabad köztársatága 'stb. Azonban változnak az idők,"s az emberek is, én tehát a* további neheztelés' elkerülése tekintetéből , mindenek előít, a' ri/úg' Irgkiicérebb költője, a' körön kívül literalorkodult csak szinész Shakspeare' hamvai' nevében egész tiszteleltei bátorkodom bocsánatot kérni, mert bizony még abban az időben az iróiniivészeknek nem volt kizáró jogú társaságuk; mellyről azonban én most is csak V. után tudok valamit Nem- vehetni hát rosz nevén, hogy a' polémia' mezején is, néinelly professionalis iróinüvés/ek' szörnyű bosszúságára, min.l a' hárman bátorkodtunk megjelenni, de mind a' mellett is mondja meg valaki, mikor láttak ott bennünket, de különösen saját csekélységemet idézet lenül f — Mi a' közvélemény' sorompója elébe voltunk idézve, mi volt tehát helyesebb, mint az, hogy magunkat azon módon, mellyel megtámadtatáuk , védjük? — Az ököljog'korában az úrfinak, lia járni, játszani kezdett, legalább egy szelídített kutyát adlak játékszerül , mellyen következén,lő kéuyurasága' véres zsaruoki játékát gyakorolni kezdhesse; 's minthogy azon boldog idők elmultak , csecsemő jourualistáiuk' serege, illynemü játékszerül , árva színészetünket gondola használhatni ; de mi is észrevevök, hogy szinészi nessus-öltönyeink alatt megtaVtók emberi szivünket, 's fen kiváutuk magunknak tartani a' jogot, minden sértést, ha nem is megbőszülni — mert arra sem erönk, sem ak.iratuiik — de legalább annak raéltatlansáicát kimutatni, hogy a' közönség, melly néha