Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)
NEMZETI SZÍNHÁZ
ícüiülomot építettek (csakhogy, a' mit nyilvánosan építenek, azt ezen vándorszínészek kicsapongó,, rosz erkölcsű magán-életök által, többnyire^leronlák); és ; ők a' művészet, emberiség és józanész' szavát h i r de.t té k. Óh csak azzal a' magyar van"dor-szinészi müvészséggél hallgatnánk már el, midőn most még azon színészeink is, kik Budapesten némileg müvészszé képezték magokat, Dobrosy' igen jó kifejezése szerint, a' vándorszínészeiét' c z a f r a n g j ai v a 1 jönek vissza vidéki vendégjátékaikról. Mikor szűnünk meg már a' kontárságot is művészetnek nevezni ! — Arról, hogy — Fáncsy szerint — a' vándorszínészek annyit szenvedtek, annyit éheztek, és sirának, "s hogy apjokat, gyermekeiket és feleségeiket elhagyák, 's édes anyjuk' megvetését húzták magokra, 's a' közönség részvétlen és lenéző volt irántok, arról, mondom, sem a' kor, sem emberei nem tehettek. Hiit miért mentek-el hazulról, ha ott jobb dolguk vala, és ha * már elmentek vándorolni, miért nem játszottak jól, úgy mint művészekhez illik. — Hja nem lehet mindent egyszerre! Persze hogy nem ! De a' hajdani híres, görög és hetruriai edény művészek sein valának mindjárt kezdetben művészek, hanem csak közönséges fazekasok. Â' művészetnek is, mint mindennek e' világon, megvan a' maga haladási processusa; azért hát a'fazekasból csak lassanként 's iűőfolytával válhatik edén y művész. Kérdezzétek csak a'tudományosan kiképzett, igen derék Egressy Gábort , *s ő meg fogja nektek vallani, hogy míg a' bécsi udv. várszínház' remeklőit nem lata., fogalma sem volt a' valódi színművészeiről, 's ha neki