Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

NEMZETI SZÍNHÁZ

adásait hosszasan bonczolgatja, mert cz leginkább érdekelhetne' azokat, kik a

1 játékot színről szinre láták, fővárosunkban pedig ezek száma parányi, 's még kisebb azoké, kik a' szini kritikát saját tapasztalásuk és itélefökkel összehasonlítva olvasnak; nálunk a' fővárosi magyar szinbiráló egyedül a' vidéki közönség' figyelmére számolhat, *s ezért irtaik mi is többet a' drámáról, mint az előadás* részleteiről, annyival is inkább, mert színészeink* nagyobb része csak akkor hallgat a" kritikára, ha abban a* dicséret* lömjén füstjét szagolja meg. — Mindebből tehát minden józan eszű ember, *s minden, nemzete* becsületét szivéu viselő magyar hazafi azt kénytelen következtetni, hogy ha közönségünk nincs: be kell zárni sz in h áz unka L Én is igy gondolkozom , 's legbuzgóbban pártolom ezt a' jelen körülmények közt, tehát föltételesen. Mert azért hogy most nincs, *s még eddigelé nem volt közönsége színházunknak, korántsem következés, miként a* mostaniaknál ezélszerübb eszközökkel ne lehelne azt csinálni. Építenénk csak Széchenyi' terve szerint egy, conserva tóriummal párosítóit uj színházat a*. Dunaparton, — (meri