Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

NEMZETI SZÍNHÁZ

érti nemzeti nyelvünket, 's tizedrésze ideje 's pénzéből sem fogyna ki, ba színházunkat minden estve meglátogatná. És ezen zérusnál is roszabb százas szám kivált nyáron át gyakran feltalálható a' mi rendesen üres színházunkban, különben pedig legtöbbször 2— 3 — 400 emberből áll színházi közönségünk.*) Kérdem én már most komolyan : vájjon ezen maroknyi nép miatt, érdemes-e a' nemzetnek fővárosunkban színházat tartania, és illy számba sem vehető nézöscg mellett el van-e csak némileg is érve a' szinház-alapitó törvénynek magas czélja? — Én határozottan mondom ki a' nem-et, cs nemleges állításomat legalább a' mai előadás' száz nézője százszorosan yiszliangoztatja. Mert Budapesten 100— vagy bár 3—400 ember is, koránsera elég egy fővárosi, mi több nemzeti szinház' közönségének kiegészitéséhöz. Én a' mi szinházuuk' parányi számú látogatóit a' világért sem akarnám közönségnek nevezni; legyen az akármi, legyen az, például inkább közönyösség, yagy különösség; közönség józan ember szemében soha nem *) Az operának csak most Tan közönsége, mióta Wurda működik színpadunkon; 's az mint mindenkor ugy most is nagy részint idegen ajkuakból áll, tehát nem magyar közönség. Különben nemzetünk, síin} ügyére nézve, csak drama által érhetünk «*». - V.J.