Bacsó Béla: Ady színpadképei (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 8., Budapest, 1978)

nagyobb drámai müvei, "... irni fogok én darabot is" irja 1902-ben A műhelyben után, majd 1914-ben Emil Isachoz irt levelében: "Az az egyfelvonásos /ti. A műhelyben - B. B./, amelyről ön hallott, tizenhárom év előtt készült el és amolyan gyerekes vallomás - az akkori Adyról. De akarnék /s pompás pofon volna Budapestnek/ valami jelentőst irni, pláne ha ön forditaná le." Végül ez a terv sem valósult meg teljes egészében, egyetlen jelenet készült el, amelyet azonban értelmezhetünk, mint egységes müvet, mint történelmi drámát. A mü "... lázadás és forradalom idején dübörögne le...", de korántsem kivan konkrét történelmi drámává válni. Ha a tragédia a sorsviszony tisztázása, s benne az ember történelmi tér-idő koordinátáinak forma általi értelmezése, akkor Ady müve "pusztán" a sorsviszony létrehozása. Szimbolikus jellegű, hősei "... az uraság, a szolgaság és a rendcsináló katonaság". Ady számára nincs olyan konfliktusos lét, melyet müve alapjául vehet, hanem mint igazolni próbáltuk művészetének alapvetően lirai megvalósulása következtében a forma általi teljes szimbólum alkotást tüz ki célul. "Többé nem a lét egy kivételes és heves pillanatáról van szó, hanem magáról a létről

" - miként ezt a kortárs Maeterlinck egy esszéjében irja. A parasztháborús történet mögött természetesen Ady örök-nagy szimbóluma, a ki nem sajátítható hős, Dózsa van. "Válasszunk mi is valakit a történelemből, aki szimbóluma leszen a mi végtelen szenve-