Kerényi Ferenc szerk.: Benke József színházelméleti írásai (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 5., 1976)

Benke József, a színész és az elméleti író

zavaros kútfőből merit! elveit" - irja a Honművész 1833, jun. 23-1 számában. Az 1832-es szöveg azonban nem említi Széchenyi nevét, bár - mint arra a Tárgyi magyarázatokban többször utalunk majd - bujtatott célzások, szóhasználati kölcsönzések teszik kétségtelenné a polemikus szándékot. Annak, hogy Benke ekkor még nem személy szerinti tollcsatát kezdeményez, egyetlen oka van; a Pest vármegye kezdeményezte, országos adakozáson alapuló és a Széchenyi javallottá, részvénytársasági tőkére épitő változatok mellett egy harmadik alternatívát akart felvázolni, a szövetkező mágnások garanciáját, a németekkel közös igazgatás formájában. Motívumait könnyen felismerhetjük. Saját, nem megszépülő, de az idővel megkeseredő szinészi tapasztalatait terjeszti ki az 1830ras évekre is, nem bizva az uj színház építésének eszméjében. A megyei épitésszervezés és az adakozás iránt joggal bizalmatlan, hiszen szeme előtt zajlott le a Borsod vármegye kezdeményezte miskolci színház épitése, amelyet 1823-ban megnyitottak ugyan, de amelyről még 1834 márciusában is azt jelenti a Honművész, hogy.belseje egy évtized után is csak hevenyészett kialakítású. Az áldozatkész arisztokrata eszményét is saját emlékeiből próbálja feltámasztani. Wesselényi mellett /akit meg is nevez/ említsük fel gr. Ráday Pált, aki 1807-ben - Benkéék Pestre érkezése kapcsán - a német és a magyar színjátszás egybekapcsolásának tervével kérte a nádortól a színházak bérletét. Példaként állhatott előtte br..Berzeviczy Vince és gr. Csáky Tivadar kassai intendánssága is. Javaslata azonban nem korszerű, bármennyire is őszinte és tetszetős a különböző anyanyelvü nézők templom-hasonlattal megvilágított együttes jelenléte a színházban. A magyar színészet gyermekkorában, Benke aktiv éveiben valóban szükség volt a fejlettebb német játékszín szakmai támogatására, műsorbeli és játékstílusmintákat adó, versenyre kényszerítő jelenlétére. Az 1830-as években viszont már a közönségelvonás kerül előtérbe, ami az anyanyelvi játszás győzelmével fejeződik be a Pesti Magyar Színházban. Benke a jelenségek egy részét most is, Miskolcról is jól látja, de a társadalmi és országos összefüggések