Kerényi Ferenc szerk.: Benke József színházelméleti írásai (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 5., 1976)
Benke József, a színész és az elméleti író
zöme már rejtve marad előtte. Észreveszi például a nézőtéren lezajlő változásokat, a publikum demokratizálódását, amelynek során a páholyok tetszésnyilvánítása helyett a földszint és a karzat vegyes rétegződésű közönsége diktálja az előadás hangulatát. A folyamat /gyakori közönségriasztó nézőtéri incidensei ellenére is/ törvényszerű és előrevivő: a színház ekkor válik végérvényesen a polgári nyilvánosság fórumává, a közvélemény sajátos megnyilvánulási terévé. A valóban fegyelmezetlen és gyakran züllött magyar vándorszínészet ráncbaszedése sem képzelhető el ekkoriban másképp, mint ahogyan a Várszínházban meg is történt: a színházi törvények mellett a kritika és a nyilvánosság szankcionáló erejével - mig Benke ellenszerül csak a hajdani Wesselényi-módszert, az arisztokrata erélyét ajánlja. Benke röpirata - megjelenése évében - válasz nélkül maradt, az általa kínált lehetőséget a kortársak nem érezték valósnak. Ezért a Honművész 1833. jun. 23-i és 27-i számában most már személy szerint megnevezve - ujabb és élesebb támadást intézett Széchenyi ellen. Önellentmondásai itt még inkább előtűnnek: továbbra is vallja ugyan a szinház erkölcsnevelő ós nyelvművelő schilleriánus gondolatait, de a közönség müveletlénsége, kisvárosiassága ellen is egyidejű támadást intéz, mintegy megkérdőjelezve az Ízlésformálás eddigi folyamatának létjogosultságát. Hasonlóan ellentmondásos nézeteket vall a szinészet és a kritika viszonyáról. Megállapitásaiban /a sikerületlen recenziókról, a magafitogtató kisvárosi izlésdiktátorokról, a színészek lebecsüléséről pártolásuk helyett/ ismét sok részigazság és megfigyelőképesség rejlik, de látnunk kell: a kritikatörténeti fejlődésnek ezúttal is negativ kísérőjelenségeire összpontosítja figyelmét. Máig szóló érvénnyel válaszolt a röpiratra és a cikkre Mátray Gábor, az 1834. ápr. 24-1 számban. Higgadt érvelése tisztelettel adózik Benke eddigi tevékenységének és mostani jószándékának, elismeri részigazságait, de minden lényegi kérdésben Széchenyi oldalára áll, hogy végül eljusson a következtetéshez: Pesten állandó magyar szinház csak félmillió forint