Kerényi Ferenc szerk.: Benke József színházelméleti írásai (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 5., 1976)

Benke József, a színész és az elméleti író

nyei mellett a hazai, játékszini hatásokat is* À magyarorszá­gi német színjátszás és nyomán a magyar műsor Schiller két főművének, a Haramiákn ak meg az Ármány és szerelemn ek bemuta­tásával megelőzte Bécs színpadait, ahol Benke 1804-ben nem is láthatott Schiller-előadást. Erdélyben a kultusz szerve­zője és támogatója Wesselényi. Mint arról Cserey Parkas Ka­zinczynak 1806 szeptemberében beszámol, a zsibói mecénás fog­lalkozott egy Schiller-ciklus tervével, amelynek bevételét a német drámaköltő özvegyének küldötte volna el. Erdélyben a Haramiák at már 1794-ben bemutatták, ezt az Ármány és szere­ lem 1796-ban követte, s az utóbbi műsoron is maradt 1804-ben és 1805-ben. Minthogy Pesten mindkettő 1810-ben, éppen a ta­nulmányi ordit ás megjelenésének és Benke rendezőségének évé­ben került szinre, ezúttal is elméleti érdeklődés és sziné­szi gyakorlat párhuzamát tapasztaljuk. /Szinlapok hiján nem tudjuk megmondani, milyen szerepet játszott a bemutatókon Benke./ A kötetben közölt harmadik irás, A Pesten felállítandó magyar játékszínről , erősen elkülönül az előzőktől. Huszon­két esztendő ékelődik közéjük, 1832. szept. 29-én adja tud­tul a Hazai s Külföldi Tudósítások /amelyet most Kultsár öz­vegye vezet/ a lap hirdetéseiben, hogy a röpirat "éppen most hagyta el a sajtót". A szerzőt BenkŐ Józsefnek nevezi és csak okt. 10-én helyesbit. Az elírás szinte jelképes. Hiába foly­tatott Benke Miskolcon az 1820-as években forditói tevékeny­séget, hiába rándult fel viszonylag gyakran Pestre - a meg­változott színházi élet számos jelenségét már nem értette, amikor 1830 után ismét előtérbe került a játékszin ügye. A Magyar Tudós Társaság rendszeres tevékenységének megindulás sa, fordítói programok kidolgozása, a kassai intendáns, br. Berzeviczy Vince levelező taggá választása, Pest vármegye szinházépitő tervei mutatják az élénkülést. Az indítékot a megíráshoz.Széchenyi István röpirata adta, a Magyar játék- szinrül : "...tavai, a mint gróf Széchenyinek a Pesten fel­állítandó theatrum ügye felfogása kezembe akada, látám, mi

Next

/
Oldalképek
Tartalom