Széchenyi István: Magyar játékszínrül (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 4., 1976)

kisded egyesületi intézetink is vannak, mellyek lassudad vegetálgatnak — de tudja Isten meddig még 's a

1 t. '& ha azt gondoljuk : már illó civilisatiói álláspontunkon állunk, ha 'megvagyunk

3 — a' mivel az állat is dicsekhetik míg él — oh akkor valóban mondjunk inkább egyenest le minden nemes ösztöni dicsvágyrul, 's búcsúzzunk el örökre azon ifjúsági áimainktul, mellyek minket a' Magyarnak egykori felemelkedése reményi körül olly édesen ringatának. Egyesülnünk kell mindenre, a' mi a' hazát felemeli, *s fejdelmünk székét erősíti ; mert a' mostani zivataros időkben csak egyesült erő állhat ellen a' felébredt, de el nem rendelt képzeleteknek, és a' forró, de ki nem főtt ábrándozási theoriák árjainak. Az egyesülés lelke pedig 'a' személyi 's vagyoni bátorság ; 's míg ez tökéletes rendben nincs, vagy hijányos, addig csak alap nélkül állhat egyesület fel, — 's ekép megint rogynia kell Ezen alapok alkotása tehát az, a' mivel előbb kell foglalatoskodnunk, mintsem egy egyesületi elvekre rakandó Játékszín-felállítással; minthogy előbb jár az elv 's aztán jő a' ráépítmény sora. Legyenek csak állandóul egyszer azok lerakva, majd felemelkedik rajtok nem egy két sínylődő 's törpe szabású szinház, hanem minden ollyas tárgy is, melly éghajla-