Széchenyi István: Magyar játékszínrül (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 4., 1976)

fa reménnyel csábítgatják önmagokat, bogy annyi századok sötétségei .után rögtön derülhessen az olly igen alacsony is a' legnagyobb fényre. Reménylem, akarom és szeretem hinni, lesz bonunkbaa egykor nemcsak Pesten, hanem minden nevezetesb helyen , 's nemcsak pompás szinház, de minden oily as intézet is virágzó lábon, melly szabad nemzetekhez illik; de valyon hihető e, kérdem őszintén, hogy eddigi olly csecsemő játékszini állapotúnkbul rögtön emelkedjék egy luxuriosus szinház? Ez nem volna e ugrás a' természetben, a' minek lehetetlenségét — t. i. non datur saltus in natura — még gyermeki deák korunkban tanultuk; 's valyon illy igazságot mostani férfiasodó magyar korunkban elfelejteni, hozzánk illő 's becsületünkre váló volna e? De ha lenne is tehetségünk, a' világnak legfényesb, legpompásb 's legnagyobb színházát felépíthetni, valyon józanul cselekednénk e, ha a',t eszközlenők? Én azt hiszem : nem; mert mindenben kell összehangzás ; mai színjátszóink száma 3 ügyességi kifejlése 's egyéb játékszini elókészületink pedig nem felelnének meg egy igen nagy, pompás 's fénj'es színháznak; 's ekép mennél nagyobbra emelné a' hely elsősége a! néző közönség várakozásit, annál lejebb szállana mostani ujoncz színjátszóink becse a' köz véleményben ; valamint, nagy kastélyok 's udva-