Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)

SZILÁGYI PÁL EMLÉKIRATA Szilágyi Pál /179o-1874/ ugy élt a kortársak emlékezetéiben, mint egy élő adomatár. A színészvilágban keringő történetek jó részéről azt tartják, hogy Szilágyi Pál mesélte valamikor» "...S mikor ki nem nyomtatott, le nem irt anekdotáit a színházudvar zöld ailanthusai alatt mesélte Réthynek, Szigetinek, Felekinek s nekünk fiataloknak, - el nem mulasztotta hozzátenni: »Leirva nincs, nem nyomtatni való! ..•*

n /Varadi Antal: Régi magyar szinészvilág 423. o,/ Az ilyen anekdotáknak a szerzőjét ma már nehéz megtalálni, meg nem is szükséges. Nehéz volna az elsőbbség jogát eldönteni pl, Bartha Magyar János színésszé válásának történetét illetően, hiszen az a legkülönfélébb változatban fordul elő Balog István naplójában, Dérynénél és Szilágyi Pálnál, /1. 12o. sz. jegyzetet./ Melyik a hiteles? - merül fel a kérdés, amelyre feltehetően már sohasem kapunk feleletet. Előfordul, hogy azonos történetek ill, történet-variációk /a helyszín vagy a szereplők változhatnak/ különböző forrásokban bukkannak elő, és mindegyik azerző a saját élményéből fakadónak tartja ezeket. Ha kiderül, hogy a szerzők együtt voltak, amikor a történet megesett, máris hitelt nyernek az események, és kihámozható belőlük az, ami igaz, és az, ami egy szinháztörténész számára fontos. Hősi korszakot megélt öregek mesélő kedvének és továbbszinező irói hajlamának köszönhető Szilágyi Pál emlékirata, amely csak egy a multat idéző emlékezések közül. Az ötvenes évektől kezdődően a régi szinészvilágból merített több történettel és anekdotacsokorral találkoztam a korabeli folyóiratok hasábjain. /Pl. a Hölgyfutárban, a Színházi Látcsőben, a Magyarország és a Nagyvilágban stb./