Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)

gasabbra emelkedik míg jó idő van, míg a fagypont be nem áll ; egy ily alkalommal Bartay néhány jó pajtásával — színészek voltak, — elindul sétálni a vasút felé, az indóházhoz érkezve épen elsőt csengettek, jegyeket vált mindegyik számára, felültek, Berlinben leszállnak, egy nagy szállodába a nagy termet kibérlik, hogy senki se háborgathassa őket, három nap esznek isznak — ennyit tudok, többről nem felelek — sa nélkül, hogy a várost vagy színházat meglátogatták volna, negyednap virradóra kibújtak a nagy teremből, Droschkekon a pálya-udvarba költöztek, s vaggonokba szállva haza vergődtek, miután az úton kialudtak magukat. Az ily élet sokánem tarthat, nincs oly bő forrású kút, mit ki ne lehessen meríteni, de e mellett egészségrontó is, mert a folytonos kábultság végre megrögzik az emberben — ut figura docet — s fölemészti nem csak a testet, de a lelket is ; elhunytak jobbára, Isten megbocsátotta már tévedésüket, de szolgáljon tanulságul az utókornak. Mindezek mellett nagy haladásnak örvendett nemzeti intézetünk , E r g r e s s i Gábor s Lendvay Márton vetélkedve iparkodtak hazai termékeink mellett külföldi klassikus darabokat is színpadunkra átültetni, Ledvaynak ez időszak volt színpadi forduló pontja, vetélytársa akadt Egressi Gáborban, átlátva, hogy tanulmány által nemcsak a szép- s deli termetű hatolhat fel, hogy a művészetnek magasra helyezett koronáját elérhesse; nem mondom hogy irigység, hanem inkább művészeti Ösztönből iparkodtak azt elnyerni, s habár egyik sem mondhatá egyedüli