Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)

Ha nem csalódom harmadik előadásra a „S e v i 11 a i Borbély" Rossini víg operája volt kitűzve, Bartolo orvos szerepe nekem adatott, én szerződésemhez hűn ragaszkodva nem akartam elvállalni, Bajza kérésére mégU eljátszottam, Ígérte, hogy készségem illő jutalmát a választmánynál kieszköziendi, és úgy is lőn, a „Szevillai borbély" annyira mcgtölté színházunkat, és oly jövedelmet hozott a csekély bemeneti díj mellett is, hogy később nagyobb díjak és tömött házak sem voltak képesek hozzá felemelkedni, ennek okáért a választmány is megerőltette magát, és minden operábani fellépésemet — öt váltó forinttal meg is jutalmazta! így folytak dolgaink, míg **asszonyság mint primadonna *) hozzánk vagy inkább a választmányhoz szegődött, ezt onnan gyanítom, mert hozzánk sehogy sem tartozhatott, Ő a törvényeken fölül állott, a törvények őt nem érdekelték, minket nem is tarthatott társainak, e miatt sok mindenféle akadály gördült elé, a miről eddig nem is álmodtunk, én hidegvérű nézője voltam ez uj tüneménynek, ámbár őt mint leánykát rég ismertem, Kolozsvárról, Gross Péter énekiskolájábóL Mi több nem is Bajza az igazgató, hanem ő dirigált, még pedig katonásan, mert ha eszébe jutott, vagy ha épen reá ért, a próbákról is elküldött, mert ő akart próbálni, mi szerényen visszavonultunk az öltözőben, s ott végeztük cl aznapi színi próbánkat, mind a színészek , mind a dráma, mind a közönség nagy hátrányára. Bajza nem tehetett *) A nagy művésznőnek különben tisztelt nevét itt azért hallgatjuk el, mivel lelkiismeretes krönikairónk nem teheté , hogy fényoldalai mellett az árnyoldalakat is meg ne említse » jellemkép hú kiegészítésére. S z e r k.