Váli Béla: Szuper Károly szinészeti naplója 1830-1850 (Színháztörténi könyvtár - Új sorozat 2., Budapest, 1889)

Lajos, a nemzeti színház egyik primadonnájának, Szathmárinénak testvére, ki ép oly művész mint nővére. G-eniális ember, s mint minden genie- hóbortos, szeszélyes. Most szüntette be váratlanul működését, mikor legnagyobb szükség lenne rá a vásár idején és Egressy Gábor vendégszereplése alkalmából. Ezen két alkalmat várja csak még be a társaság, s aztán elhagyja téli állomását, Baját. Még bizonytalan, hogy merre veszi majd a társaság útját, mert a nagyobb városok ezen a vidéken mind sűrűn voltak mostanában látogatva a színészek által. Ha jó kilátásunk nem lenne, vagy ha messze kellene menni, valamely kétes sikerű vállalkozásra, inkább hazamegyek nyaralni szüleimhez. Baja, áprü 19. Vásárvasárnapja van, a város sürr-forr a sok népségtől, mi is készülünk ma esteli előadásunkra, nekem különösen nehéz feladatom van, a «Falura kell menni» című új darabra készülünk, melyet adott ugyan már egyszer ez a társaság, még pedig nagy tetszéssel, de akkor Farkas Lajos játszta még a férj szerepét, s most eztFinta vette át, én pedig a Finta szerepét Freimann Caesart, mely a legnagyobb szerep a darabban, és mégis nekem hét nap alatt kellett betanulnom. Nagy gondomhoz hozzájárult még azon tudat, hogy miként fogom én e szerepet Egressy előtt adni. kinek ez egyik kitűnő szerepe, holott az idő rövidsége miatt még csak próbákat sem tarthattam belőle ; egyetlen főpróbán kell e nehéz társalgási szerepet eljátszanom. Nőmnek épen így kellett mára új szerepet betanulni. Délután kimentünk a révhez azon hajó érkezése elé, melyen Egressy érkezését sejtettük. Míg a hajóra vártunk, a tréfáiról hirhedt színlaposztónk : Nyikos Zsiga a dunaparti deszkacsárdában nagyban rendelte az áldomást. Hja, van módja benne, gondoltam, most szedi a dús búcsúzót, s ebből traktálja nemcsak a színészeket, de a publikumot is. Vígan folyt a poharazás, a mikor megjött az alsó hajó. «Nézzuk meg» úgymond Nyikos. «Eh mi közünk hozzá, mondják többen, hisz a mi vendégünk a felső hajóval jöna. Nyikos azonban kijött és be is ment a hajóra s ott valami ismerősével rögtön diskurzusba mélyedt. Vendégei a partról nézték : «Nézd a bolondot, nézd — mondák — hogy belemerül a beszélgetésbe, bárcsak elvinné a hajó». Egyszer csak csenget a hajósj behúzzák a hidat, a hajó elindul s viszi Nyikost, kit vendégei kacagva vivátoznak. Erre Nyikos a hajóról kiáltja : «Isten áldja •meg mindnyájokat, köszönöm a szivességoket» Erre aztán eszmélkedni kezdett a vendégsereg. «Nini, hisz ez az ember kiszámítva megy el a hajón, minket felültetett ». Ugy volt, hogy Nyikos beszedte jó előre búcsúpénzét, magára szedte minden ruháját, hitelezőit kihívta a Dunapartra azon ürügy alatt, hogy várják Egressyt, áldomást rendelt, — felült aztán a gőzhajóra s a hitelezők hahotája közt megszökött azon. Hanem bezzeg nem nevettek akkor, mikor eszökbe jutott, hogy azon áldomásozó bor árát is nekik kell megfizetni,