Mályuszné Császár Edit: Molnár György, a rendező (Színháztörténeti könyvtár 16., Budapest, 1964)

IV. A nagy rendező (1863-1875)

tőén imposans rendezése, az a tömeges küzdelem a vasasok közt. Ricbmondnak egyszerűségében oly szép apotbeo si savai, Molnárnak dicséretére válnak. Az előadás ugy folyt, mint a karika csapás, semmi féle apró ügyetlenség nem zavarta a hangulatot, a végharczban egymást üldöző katonák oly kitűnően voltak betanítva, hogy egyetlen ily esés sem költött kaczajt, holott rendes színpadi harczainknál az ember nem igen tudja nevetés nélkül megállni, szóval a személyzet kitűnő buzgalommal s odaadással támogatta Szigligeti és Molnár fáradozásait. A külalak tehát kifogástalanul fénylett. Volkmann zenéje - bár néha-néha zavarólag nyomta el a szöveg egypár sorát - sok részben megkapta a közönséget. Nyitányát még jobban élveztük volna,ha a zsúfolt ház nyugtalansága és a jövők-menők zaja nem szegte volna meg a figyelmet. Ami a lényeget illeti, bár az is a szöveg magaslatán állott volna, ezt azonban nem igen mondhatjuk. Mindenekelőtt meg fogja Molnár engedni, hogy szereperői egészen őszintén beszéljünk, ö annyi bábért aratott ez este, mint rendező, hogy az előadó művész lemondhat néhányról. Ily szerepek lassanként épülnek föl a színészek lelkében s Molnár sokkal jobban számba veszi a kritika szavát, semhogy elismeréssel ne fogadná az őszinteséget, mely megmutatja, hogy nem járt még az igazság ösvényén. Mint a kiállítás tervezője, nagy tömegek rendezője, sokkal inkább igénybe lehetett véve lelkileg, semhogy Richárdja kifogáson felül állhatna. Akinek félszeme, fél füle mindig a színfalak mögött van, annak lelke is csak félig lehet szerepénél. S Molnárnál ezt tapasztalhatjuk, ő kitűnően áttanulmányozta Richárdot, kikereste azon oldalát, mely egyéniségéhez leginkább illik, ki-kidolgozta minden részét,de lelke sokszor a színfalak mögött kalandozott. Nagyon is sok gondot fordított az alakra s az első est küzdelmében többször csak a - gondot láttuk* Ez másodszor már, hisszük - máskép lesz. Molnár e szerepet sokkal keresetlenebb Ül. feszt el énebb ül fogja játszani. 0 Richárdnak hősi oldalát tolta előtérbe s ezt okosan tette, az ő egyéniségéhez a patheticus,erőteljes jobban illik, mint az a rémletes fagyasztó gunyor, mely pl. Tóth József Richárdjában elévülhetetlen benyomást tett az emberre. Ennélfogva természetes ugyan, hogy Molnár erősebb volt a szerep utolsó felében, hol egyes jelenetek, mint pl .Hastings elfogatása, Buckingham elutasítása kitűnően sikerültek, de természetes az is, hogy Richárd alakja a nézőt mindjárt az első felvonásban nem kapván meg eléggé, érdeklődése a véres király iránt utóbb sem lehet eléggé élénk. Mikor Richárd mint egy sötét iszonyú prolog belép egyszerre meg kell ragadnia a nézőt, első monológjai s főleg a jelenet után lady Annával már kell, hogy megfészkel-