Mályuszné Császár Edit: Molnár György, a rendező (Színháztörténeti könyvtár 16., Budapest, 1964)
II. Rendező - Győrtől Párizsig (1856-1862)
jén Debreo zenben tüzem ki lobogómat, ée léptem mint ban álló igazgató - az igazgatói térre, és kezdem meg igazgatásomat - mely minden tekintetben nevezetes szerepet kell bogy vigyen a* vidéki színészet eseményeiben - és ennek történetében, - mert isten segélyével, egypár jó állomás, jó szinszak es év múlva - reformálni igyekezendem a» vidéki színészetet" - irta Egressynek. Molnár tehát érezte, hogy többre van hivatva, mint a provincia egy átlag igazgatója, önéletrajzi jegyzeteiben, majd később önéletírásában, bár nem logikus gondolatmenet szerint, de felvázolja törekvéseit. Legelső célja az eredeti szinmü kultiválása volt, ezen belül pedig az eredeti tragédiáé. Felfogása teljesen korszerű; ugyanígy vélekedett a legjobb irodalmi kritika. Gyulai, Salamon szempontja ez. Hogy a nyugati irodalmakkal egyszintű művészetünk legyen, meg kell teremtenünk a nemzeti drámát (mint ahogyan Arany megteremti a nemzeti eposzt); a kritikus elméleti sikon, a színigazgató az elkészült müvek színpadra állításával, "...meg kezdők előadásainkat eredeti darabbal - mert erre nagy súlyt fektetek..." "A fényes magyar öltönyök a históriai drámákban, ...a legnagyobb bámulat tárgyai voltak." 48. Elsősorban a hazai színművek szcenirozása foglalkoztatja képzeletét. A nagyobb városok szinházhelyisége - bérük magasi Debrecené egy évre 900, Pécsé félévre 1000 Ft is alig nyújtott többet a hagyomány "három szál deszká"jánál. A belsőtereket nem ábrázolhatták zártan, nemcsak azért, mart a mennyezettel ellátott terem vagy szobadíszlet megvilágítása nagy nehézségekbe ütközött, hanem mert mennyezet sem volt. A háttér egyenes fal, amely elé a prospektus, a festett háttér került; a kulisszákat rivaldára-háttérre merőlegesen állítva, teremtették meg a zárt belső tér illúzióját. A szabadban játszódó jeleneteknél az álfalakat a háttérhez hegyesszögben állították és szerencsés esetben néhány, a szuffitákat takaró lombkorona vagy