Mályuszné Császár Edit: Molnár György, a rendező (Színháztörténeti könyvtár 16., Budapest, 1964)

II. Rendező - Győrtől Párizsig (1856-1862)

II. RENDEZŐ - GYŐRTŐL PÁRIZSIG (1856-1862) A rendezés iránti veleszületett ösztönnel Molnárnak nem volt nehéz felismernie, hogy a legnagyobb magyar példakép számára: Egressy. Megközelítenie kevésbé volt kőnynyü. Az 1855-i vendégfellépések idején Egressy nem is volt a fővárosban, hanem Pécsett szerepelt. Akkor sem láthatta volna tehát játszani az ifjú kezdőt, ha ez az esemény érdekelte volna. Molnár hosszú pesti várakozása idején annál inkább figyelemmel kisérhette a visszatérő nagy vezértagot. Megfigyelései egy életre szóltak.^* Hogy személyes kapcsolatba végül is hogyan került a magyar színháztörténet leggőgösebb színészével, arra csak következtethetünk. 1857-ben, már mint Hetényi József igazgató társa, vendégszereplésre hivta magukhoz Nagyváradra; * ekkor szükségképpen beszélgetniük kellett és ettől fogva Molnár lelkileg szorosan kötődött - az érzelmek viszonzásának legcsekélyebb valószínűsége nélkül - eszményképéhez. Egressy szamára irta meg "a* való igazság őszinte szavaival és alapján" színigazgatóságának (ami egyértelmű volt a rendezés hivatásszerű munkájával) kezdeteit. "1855-ik évben mint hős-szerelmes színész Lángh Boldizsár igazgatása alatti társulattal a' Győriek lelkesült nagy mérvű pártfogása-kitüntetésében r^azaSÜJLye — tapasz* talám mindinkább azt a'melyet a' Szabadkai színház megnyitásának évében a' Latabár igazgatása alatt keblembe szedtem; hogy az igazgatók nem fogván föl - vagy nem gondolva a* hivatás nagy eszméjével - mely őket a' Magyar Színészet