Mályuszné Császár Edit: Molnár György, a rendező (Színháztörténeti könyvtár 16., Budapest, 1964)

V. Molnár elméleti munkássága

A szinmü befejezéséről szintén találóan állapította meg, hogy a királyi beavatkozás és kegy voltaképpen lényegtelen irodalmi ciráda, "mert Molière műtárgya bensőleg már meg van oldva Tartuffe kudarcával és Orgon kiábrándulásával."

112. Molnár elméleti munkássága arról tanúskodik, hogy nem egy szerepét, ill. rendezését komolyan átgondolta, megoldásait indokolni tudta.Ezeket helyenként saját kora - mint a III. Richárdnál láttuk -, máshol a mai szinpadi gyakorlat - pl. az Othellónál - nem fogadja el, gondolatainak értékéből azonoan ez mit sem von le. Kétségtelenül fel kell azonban vetnünk a kérdést,hogy eredetiek-e ezek a gondolatok? Annyiban föltétlenül, hogy külföldi szakirodalomból nem meritett. Semmiféle idegen nyelven nem tudott ugy, hogy elméleti munkát olvashatott volna rajta. Amennyiben átvett valamit, azt a magyar munkákból, még gyakrabban tapasztalt, látott előadásokból merítette. Egressy hatása volt olvasmányai között a legerősebb, azonban Egressy sokkal elvontabb, mint Molnár. Egressy általános igazságokat szegez le, majd példával illusztrálja őket. Molnár mindig konkrét példákat hoz fel, amelyekből 11? azután levonhatunk általános igazságokat. Jóllehet a színpadtechnika legkorszerűbb megoldásai lelkesítették, szinházelméleti, dramaturgiai tájékozottsága a század első felének esztétikusainál megállt. Delius, Gervinus, Rötscher... A francia kritikát nem ismerte, de nem is érdeklődött iránta. A Comédie Moliere-produkcióival nem értett teljesen egyet, a párizsi Shakespeare-előadásokon pedig csak nevetett. * Valódi tehetsége a rendezés, a szinszerüség iránt volt. Pályafutásának szerencsétlen vége azonban szinte eleve elrendelt. Magyarországon a nagy színházi karrierhez nemzeti szinház! iskolázottság kellett.Molnár másként ját-