Staud Géza: Magyar kastélyszínházak 3. (Színháztörténeti könyvtár 15., Budapest, 1964)

leket, lámpást és csillárt a legnagyobb összevisszaságban egymásra hányva. Balog István elbeszélése sajnos igen sok valószínűtlenségét tartalmaz. Az Iskolaépületben lévő színház, amelyet később magtárnak használtak, az "öreg" gróf, aki nem lehet más mint a 35 éves korában elhunyt Károlyi József, s aki nagyokat kacag alkalmazottainak németségén, nem hatnak nagyon hitelesnek. Az azonban kétségtelennek látszik, hogy a nagykárolyi szinház csak amatőr szinpad lehetett, hivatásos társulatok, vagy akárcsak egyes művészek fellépéséről a források hallgatnak. Ennek ellenére felszerelése elég tekintélyes volt, amint az egy ajándékozási eljárás Irataiból megállapítható. Ennek az ajándékozásnak a során a nagykárolyi főúri szinház díszletei - akárcsak a megyeri színházéi is - nemzeti színjátszásunk használatába jutottak. 1814-ben, özv. Károlyi Józssfné, Waldsteln Erzsébet grófnő halála után Sándorfy József biharmegyei főorvos és táblabíró, a váradi szinészet lelkes protektora, gyarapítani kivánván a váradi "theatrumi készületeket", Waldstein Emanuel grófhoz, a Károlyi árvák teljhatalmú gyámjához és gondnokához fordult azzal a kéréssel, ajándékozza a Nagyváradon játszó színtársulatnak a használaton kívül álló nagykárolyi kastélyszínház felszerelését. Waldsteln gróf eleget tett Sándorfy kérésének és a következő levelet Intézte hozzá: "Bizalommal teljes táblabíró ur! A Károlyi gróf Família mindannak, a mi a magyar nemzetünk s édes Hazánknak dicsőségére vái, előmozdítását nagy örömmel mindenkor eszközölvén, mostan ls a magyar Litteratura gyarapítása tekintetéből a táblabíró ur által kért n. károlyi játékszínnek készületeit a mostani Nagyváradon jádzó Magyar Játékszín - Társaságnak örökre ajándékozza, azt a csekély feltételt kívánván megtartani, hogy azok soha az országunkból ki ne vitessenek. - Ma-