Staud Géza: Magyar kastélyszínházak II. rész (Színháztörténeti könyvtár 14., Budapest, 1963)

2. Patachich Ádám püspök latin operája

sen változatos capriccio után - kilencszeres szext-trillával ugyancsak kádenciába zárult. Gyakori titkos próbákkal ezt a nagy koncertet jól begyakoroltuk, és mert a püspököt meg akartam lepni vele, az egész zenekarnak megtiltottam, hogy bérmit is emlitsen róla. Alig készültem el vele, a püspök átadta nekem a szöveget. Most aztán szorgalmasan dolgoztam az oratóriumon. Eközben Neumann sem hagyta kezéből kifutni az időt s mi ketten csaKnem ugyanabban az időben lettünk készen, úgyhogy a színházban elkezdtük a próbákat. A névnap előestéjén hangzott fel az én Izsák

om. Az általános tetszésre jellemző, hogy négy éven át a böjt minden vasárnapján újra és újra elő kellett adnunk és minden előadás alkalmával a hallgatóság egészen megtöltötte a szalont. A szinészek, Renner, Nxcolini kisasszony, a kasztrált, aki Sárát jelenitette meg és Ungericht - még az angyalt megjelenítő kisfiú is - mind kitűnően játszottak és igen jól adtak elő. A diszletek, a költő előirása szerint, egy ligetet ábrázoltak, egyik szélén Ábrahám lakóházóval. Még a jelmezekben is pompásan sikerült antik feljegyzésekhez igazodni. E koncert alkalmával a püspök nekem ajándékozta legkedvesebb dohányszelencéjét, amelyben néhány tucat körmöci arany bujt meg. Ha mór egyszer volt szinházunk, hát arra gondoltam, adhatnánk benne több színpadi müvet is. Megkérdeztem a püspököt, hozzájárul-e, hogy főleg a böjt utáni időkben vidám darabokat is műsorra tűzzünk. - Miért ne? - válaszolta -, hacsak nincs azokban erkölcstelen kétértelműség. Nos, a püspöki szakácsok közt volt egy bizonyos Sicca nevezetű, ő néhány évet Itáliában töltött és kitűnő tehetsége volt színjátszáshoz. Amikor látta, hogy szinhézat rendezünk oe, hozzam jött és azt mondta: - Ha valamikor vidám darabokat akarnak játszani és szükségük van egy bolondra, rendelkezésűkre állok. Ámbár nem vagyok muzikális, de jó a hallásom. - Oly kitűnő komikummal énekelt el néhány olasz