Cenner Mihály: Magyar színészportrék 1. (Színháztörténeti könyvtár 12., Budapest, 1963)

magukról, da lehetőségük is volt azokat tágas, gyakran fényűzően berendezett lakásukban elhelyezni. A felszabadulás után készült szinészportrék önálló csoportot képeznek. Az a gyökeres társadalmi változás, amely a felszabadulás utáni művészeti életünket jellemzi, megmutatkozik a színpad és a nézőtér, a szinész és a közönség kapcsolatában is. Ebből az újfajta kapcsolatból adódik az az uj szemlélet is, amely a szinészábrázolásoknál képzőművészeinket vezeti, s amely kifejeződik az alkotásokban. Formai megoldásokban is uj váltotta fel a régit, tehát mindenképpen indokolt a felszabadulás utáni szinészportrékat külön, önálló csoportban tárgyalni és bemutatni. Végül a megismert és rendszerezett magyar szinészportrék, valamint a külföldi ábrázolásokkal való összehasonlítás alapján elért eredményeket kívánjuk összesíteni, az V. részként megírandó tanulmányunkban. Jelen munka ikonográfiái közlésében első helyre kerültek a magyar színészek, valamint a hazai színházakban huzamosabb időre szerződött idegen színészek portréi, akár magyar, hazánkban működött idegen, vagy külföldi művész alkotása. A következő csoportot a pesti és budai német színházaknál működött német színészek arcképei képezik; alkotóik részben hazai, részben német képzőművészek. A harmadik csoportot a pozsonyi Erdődy-f éle színház német színészei alkotják. Az igazgatót kivéve a társulat árnyképeken van megörökítve. Az árnykép nagyon divatos volt a XVIII. század második felétől a XIX. század első harmadáig, a kőrajz technikájának általános elterjedéséig. A negyedik csoportban a hazánkban vendégszerepelt s ebből az alkalomból itt készült vagy közzétett Idegen színészek arcképei szerepelnek akár magyar, akár idegen grafikusok alkotásai. Végül felsoroljuk a XIX. századi szinpadi jeleneteket is. Némelyiken felismerhetők, illetve rekonstruál hatók a