Cenner Mihály: Magyar színészportrék 1. (Színháztörténeti könyvtár 12., Budapest, 1963)

A magyar szinészábrázolások összegyűjtése és közzététele kettős célt kivan szolgálni* először is a szakmabeliek részére a régóta hiányolt és a gyakorlati szükségletek kielégítését célzó, lehetőleg teljes jegyzékét adjuk a magyar szlnészábrázolásoknsk, másodszor pedig a teljes összeállítás után, összehasonlítva a hazai és a külföldi szinés zábrázo lásokat, megkíséreljük levonni a tanulságot, hogy ezáltal részben vagy egészben megoldjuk a színpadi alak képzőművészeti ábrázolásának problémáját, A rendkívül bőséges anyagban történt tájékozódás után célszerűnek látszott az ábrázolásokat mind az alkotás ideje, mind pedig a készítés technikája alapján felosztani s a terv szerint a magyar szinészábrázolások a következő részekből állnak: I, Grafikus ábrázolások a XIX. században; II .Festmény - szobor - kisplasztika a XIX. században; III.Szinészábrázolások 1900-1944; IY.Szinószportrék a felszabadulás után 1945-1965; V. A színészi alak problémája a képzőművészetben (Az első négy rész eredményeinek összegezése). A XX. század első felének szinészábrázolásal az alkotás technikájára való tekintet nélkül egy kötetbe kívánkoznak, mert ebben az időben már a fénykép szinte teljesen kiszorította a metszetek minden fajtáját s a grafikai ábrázolások közül mindössze a hírlapok számára készült rajzok és karikatúrák maradtak fenn, illetve szaporodtak el. Valamivel jelentékenyebbé vált az olajportré, különösen a neves, "beérkezett" fővárosi színművészek körében, akiknek nemcsak arra volt módjuk, hogy olajfestményt készíttessenek