Mályuszné Császár Edit: Adatok a magyar rendezés történetéhez a XIX. sz. második felében (Színháztörténeti könyvtár 10., Budapest, 1963)

Paulay Ede és a polgári középfajú dráma

1850 körül, az ifjú Márkus F rallia pedig még huez éves sem volt, a nehézség azonban inkább abból állt, hogy Szigeti semmi egyéb nem tudott ekkor már lenni, csak "a bácsi" - de az kiválóan, Helvey legfeljebb hazai viszonylatban volt "fess", ós Nagy Imre, akármikor született is, akármilyen öltönybe bujt, maradt a kissé tohonya, "bus, bocskoros ne­mes". Az egyik női főszerepet - Pourchambault-nénál sokkal­ta döntőbb, nagy feladatot! - Paulay saját feleségére, Gvozdanovits Juliára bizta, nyilván nem kizárólag családi szempontok szerint igazodva, hanem mert nem volt más szí­nésznője rá. Bemard anyja, a darab egyik sarokpillére, ev­vel elveszett az előadás számára* Gvozdanovits bőven a sza­badságharc előtt kezdte a pályát és szépségén és szerelmi kalandjain kivül akkor sem sok említésre méltót jegyeztek fel róla. Harminc évvel első sikerei után kövér, korlátolt, kissé házsártos öreg néni vált belőle, többé-kevésbé nem­csak a színház, hanem saját fiatalabb férje számára is nyűg. Három színésszel lehetett komolyan dolgozni: Szerda­helyi Kálmán özvegyével, a zseniális Prielle Kornéliával, az uri himpellérek ragyogó megtestesítőjével, az ekkor hu­szonnyolc éves Halmi Ferenccel és a fiatal Márkussal. Ők megértették a francia társadalmi szinmü szellemét és megfe­lelő légkört tudtak varázsolni maguk köré. Csodát Paulay nem tehetett. Ahol Szigeti "bácsi"-sága hatott, ott a Fourchambatilt játszotta jelenetek nagy tet­szést arattak. Erre annál is inkább szükség volt, mert a közönség konzervatívabb része, tudomást sem véve Augier voltaképpeni problémájáról, a női munkaerő helyzetéről a társadalomban, a maga magyaros szája ize szerint elsősorban Fourchambault személye iránt érzett rokonszenvet.- Elesett két főszemély: Paulayné és Nagy Imre, a kivetettekből nagy­kapitalistákká feltörő (hajdani leány-)anya és fia. A sze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom