Staud Géza: A magyar színháztörténet forrásai I. rész: szövegkönyvek, színlapok, kézikönyvek (Színháztörténeti könyvtár 6., Budapest, 1962)
II. Színlapok
átdolgozó és rendező túlságosan sokat szerepel a nyilvánosság előtt. A harmincas évektől kezdve már minden fővárosi szinház szinlapján rendszeresen feltüntetik a darab rendezőjét. Vidéki színházainkban ez a szokás csak az államosítás után vált általánossá. Hasonló módon helyes lenne kimutatni, hogy az egyes 3zinházak mikor tüntették fel a díszlettervező és a jelmeztervező nevét. így számos adalékot nyernénk a díszlettervező és jelmeztervező munkakörének kialakulásához és a színházi produkcióban játszott szerepének tisztázásához. Az a körülmény például, hogy a Vígszínház hosszú évtizedeken keresztül nem foglalkoztatott jelmeztervezőt, hanem a ruhákat a legnevesebb fővárosi szabócégeknél készíttette, s ezeknek a nevét hirdette szinlapjain is, rendkívül jellemző ennek a tőkés színháznak sznobizmussal kevert üzleties szemléletére. A díszlettervezői és jelmeztervezői munkakört felölelő részletes adattár előkészíthetné a magyar díszlettervezés és jelmeztervezés történetének megírását. A színlapok forrásértéke igen nagy, de hitelességük nem minden esetben teljes. Nem szabad ugyanis figyelmen kivül hagynunk, hogy az előadást megelőzően készülnek és sohasem biztos, hogy az előadást valóban megtartották-e, illetve ugy tartották-e meg, ahogy a színlap hirdette. Megbetegedhetett valaki a szereplők közül és szerepét más vette át, vagy a szinház kénytelen volt műsorváltozást eszközölni. Ezért a színlapok adatait más források alapján /utólagos hiradás, kritika stb./ mindig ellenőrizni kell. Minden tekintetben csak azok a szinlapok megbízhatók, amelyeken valamilyen módon az előadás lefolyása is jelezve van.Tóth Imre főrendezősége és igazgatósága idején az ügyeletes rendező köteles volt az előadáson történt változásokat /pl. szerepváltozás/ a szinlapra rávezetni és a szinlapot aláírásával ellátni. Ezek valóban minden tekintetben hitelesnek fogadhatók el. Viszont kritikával kell felhasz-