Staud Géza: A magyar színháztörténet forrásai I. rész: szövegkönyvek, színlapok, kézikönyvek (Színháztörténeti könyvtár 6., Budapest, 1962)

I. Szövegkönyvek

kei áttekinthetőbbé, egységesebbé, díszletileg könnyebben megoldhatóvá s a közönség részére megköze

lithetöbbé tegyék. liai értelemben Tett rendez őpé Idény ok nálunk csak Pauley Ede óta készülnek rendszeresen, vagyis azóta, amióta a rendező önálló munkaköre kialakult s a rendező tevékenysége kezdett az előadás jelentős tényezőjévé válni. Természetesen azelőtt is voltak a szinház! előadásoknak betanítói és szervezői - az iskoladrámák szerzői, vezető színészek, vagy az ügyelők -, de önálló rendezői munkakör csak a ZXZ. század második felében alakult kl. A régi rendezők tevékenysége többnyire csak a húzásokra, a szöveg egyszerű színészi interpretálására és néhány technikai mozzanatra /butor, kellék/ szorítkozott, de a mü hatékonyabb színpadi megformáláséra, egységbe hangolására, művészi kiegészítésére nem terjedt ki. Az előadásnak a színészi alakításon kívüli mozzanatai, mint egyszerű technikai kérdések, a disz let festő és az ügyelő hatáskörébe tartoztak. Jelmezről a színész gondoskodott. A rendezők tehát többnyire csak színészi utasításokat adtak, s megelégedtek aszal, hogy azokat a színészek megjegyezték és végrehajtották, de az utasítások Írásbeli rögzítését a rendezőpéldányban nem tartották szükségesnek. A Nemzeti Szinház első rendezői - Eonti Károly, Lendvay Márton, Szentpétery Zsigmond,Egressy Gábor,Fáncsy Lajos stb.-, akiknek a nevét a színlap feltünteti, a rendezőpéldányokban csak az alaprajzot és az állásokat, valamint a külső zajokat jegyzik fel. Molnár György a Budai Népszínházban ugyan már nagy előadásszervező tevékenységet fejtett ki, figyelme a színpadi tömegekre és látványos elemekre ls kiterjedt, de rendezőpéldányát ebből a korból nem ismerjük. Galamb Sándor

t Az első nagy magyar rendező. Színészek Lapja, 1927. 1. sz. - Kálmán László

t Molnár György, a realista színjátszás előfutára. Szeged, 1958. /Irodalomtörténeti dolgozatok 10./