Staud Géza: A magyar színháztörténet forrásai I. rész: szövegkönyvek, színlapok, kézikönyvek (Színháztörténeti könyvtár 6., Budapest, 1962)

I. Szövegkönyvek

5/ Olvasópéldányok V ttgyelőpéldányok 5/ Világosító példányok 6/ Kelléklapok 7/ Bútorlapok 8/ Szerepek 9/ Cenzurapéldányok 1/ Először a rendezőpéldányokkal foglalkozunk. Igaz, hogy a történet folyamán ez a szövegkönyvforma alakult ki legkésőbb, de tartalmi szempontból ez a legfejlettebb és legfontosabb forrás a színjáték rekonstrukciójához. Â rendezőpéldány az előadás rendezői elgondolását tükrözi. Leolvashatók belőle elsősorban azok a dramaturgiai változások, amelyeket a dramaturg vagy a rendező a mü szövegén eszközölt. Ha ezek a szövegváltoztatások olyan nagy méretűek, hogy jelenetek átcsoportosítására, összevonására, megcserélésóre, lényeges részek és szereplők elhagyására, helyszínváltoztatásokra, szövegbetoldásokra is kiterjednek, akkor szcenáriumrél beszélünk. Ilyen azcertátriumnak és nem egyszerű rendezőpéldánynak tekinthető például Az ember tra gédiáján

ak Pauley Ede által készített első szinre alkalmazása, vagy Shakespeare Antonius és Cleopatra clmü tragédiájának szinrealkalmazása, amelyben Hevesi Sándor az ere2/ deti 40 színváltozást 6-ra vonta össze. A rendezők célja mindkét esetben az volt, hogy a szerintük erősen széttagolt, a színpadon nehézkesen ható müveA rendezőpéldány a Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Osztályán' található. - Vö. még: Néme

th Antal

l Az ember tragédiája a színpadon. Bp. 1933* Shakespeare« William

i Antonius und Kleopátra, Trauerspiel in fünf Aufzügen. Bühnenbearbeitung nach der Übersetzung von Schlegel und Tieck von Alexander Hevesi. Herausgegeben von Carl Friedrich Wittmann. Regie und Soufflierbuch mit dem vollständigen Szenarium. Leipzig, 1902. /Bühnen-Shakespeare 17-/