Cenner Mihály: Márkus Emília (Színháztörténeti könyvtár 4., Budapest, 1961)

II. Színész és szerep

1882-től 1921-ig, 40 éven át hordozta Márkus Emilia a Nemzeti Szinház szinte minden szerepgondját, s aratta le, évenként olykor két-három nagy szerepével a legnagyobb sikereket. A bőség zavara fog el, áttekintve rengeteg szerepén, ha csak a leghíresebbeket szándékozunk is kiválasztani. Hosszú felsorolás lenne, s talán mégsem érdektelen. Évről évre követhetjük nagy szerepeiben,a siker utján, amelynek csak egy-egy olyan állomását emeljük ki, amelyben a szenvedély,a színpadi igazság az ő csodálatosan zengő hangján szólalt meg. Ofélia, Hippia, Lady Anna,a Vasgyáros Claire-je, Desdemona, Nóra, a Faust Margitja, Francillon, a Clémanceau Izája, Az apród Jolantája, a Lemondás Irénje, a Kamóliás hölgy, Jeane de Simrose A nők barátjában, Mathild a Folt, amely tisztitban, Cressida, Johanna, Angustias a Halálos csöndben, Monna Vanna, A boszorkány, Grace a Nász

indulóban, Kleopátra, Armaurynó a Balga szűzben, Mária Antónia, A névtelen asszony, Lady Macbeth, Charlotte kisasszony, A negyvenéves asszony, Violanta és Stuart Mária; csak a legjelentősebbek az életműben, melyeknek életet, hitelt, a nézők számára élményt és maradandó emléket Márkus Emilia művészete adott. Lapozzunk vissza a kritikák között és próbáljuk a kortárs szemével nézni a szenvedélyt, a szerelmet Márkus Emilia elhitető valóságábrázolásában és hallgassuk meg az ő páratlan színpadi dikcióját a kortárs kritikus fülével. Az ember tragédiája bemutató előadásán Hippiát alakította. A kritika igy méltatja: "Különösen érdekes a római kép Hippiája, melyet P. Márkus Emi lia asszony kidomborítva jellemzett. Az élvezet, a mámor e leánya könnyelműn üríti a serleget, megcsókolja szilaj pajzánságból a keresztény halottat, nem sejtve, hogy ajkáról a pestist kapja el, s midőn -emiatt haldokol, s dőzsölő társai mind elhúzódnak tőle félelemmel,az apostol tárja ki feléje kezét, hogy a keresztény hit egébe emelje szeretettel. A kicsapongást, megdöb-