Cenner Mihály: Márkus Emília (Színháztörténeti könyvtár 4., Budapest, 1961)

II. Színész és szerep

mivoltában őszintén, igazán, gátlás nélkül. A szinpadon éppen ugy tudott jó lenni, mint gonosz; hü éppúgy, mint áruló, becsületes, bátor és büszke, mint gyáva, kegyetlen és nagyravágyó, vagy minden egyéb - és az mind ő volt, ő maga, az igazi Márkus Emma, aki ezt mind, mind mélyen és bensőségesen, igazán átérezte." Nem kétséges hát, hogy Márkus Emma játékában a tudatosságnak és az átélésnek egyaránt nagy szerepe volt, s sikereinek egyik titka a játszott alakkal való teljes azonosulás. Nyilván ilyesmire gondolt az a kritikus, aki azt irta, hogy "igaznak, természetesnek találjuk annyira, hogy az alakot összetévesztjük a művésznővel." Márkus Emilia 75 éves szinészpályája alatt 350 szerepet játszott. Klasszikus és modern, hazai és külföldi szerzők müveiben változatos szinpadi életet ólt; sokféle jellemet, érzést, indulatot keltett életre, s a kritika és a közönség mér működésének első évtizede után mint korának legnagyobb színésznőjét ünnepelte. Az évtizedek múlásával, művészete érlelődésével ez az ünneplés nem csökkent, hanem meghozva a hivatalos elismerésnek is minden elmét és rangját, az alkonyuló pályán ritkuló szerepléseit ünnepekké emelte. Mi volt Márkus Emilia művészetében egyedülálló? Mi volt páratlan hatásának titka? Mi ujat, különöset vagy maradandót hozott a magyar színpadra, amit sem elődeitől, sem kortársaitól nem kaphatott meg a közönség? A színész sikerének nagyon sok külső és belső indítéka lehet, a darab, a rendezés, a szerep, a színpadi dekoráció, a szinész egyénisége, a közönség hangulata, a kor kivánalma, szükséglete, Ízlése, pillanatnyi hatások stb. Mindezek azonban eleve kizárják, hogy ugyanannak a színésznek szinte minden szerepében egyaránt sikere és hatása lehessen,éspedig hosszú évtizedeken keresztül, mialatt megváltozik a közönség összetétele, izlóse, sőt a kor kivánalma is a színházzal és a szerepekkel szemben.