Wolf – Pfützner: A német munkásszínjátszás (Színháztörténeti könyvtár 2., Budapest, 1961)

A műsor

vén

y - függelékeként, Wittfogel kifejti a forradalmi színdarabra vonatkozó dramaturgiéját,amelynek gyakorlati eredménye a két fent nevezett jelenet. Wittfogel azt a nézetet vallja, hogy az akkori, a forradalom utáni időszakban a jelenet, a rövid színdarab és a bábjáték az osztályharcos propaganda legmegfelelőbb eszköze. A nagy forradalmi dráma "halvaszületett ötlet", mert egyrészt a színházak, még a Volksbühnék*/ sem mutatnák be, másrészt pedig - a műkedvelő színjátszást tekintve - a munkások mint színészek egyáltalán nem jöhetnek számításba. Maradna mint lehetőség néhány haladó művész, akiket még ezután kellene bevonni. "Egyes nagy művészek minden nagyobb városban szívesen vállalkoznak arra, hogy a forradalmi művészetet a tömegek közé vigyék. A mi feladatunk, hogy ezt a vállalkozó kedvet szervezően összefogjuk és saját céljainkra felhasználjuk. Ennek a felhasználásnak a formája azonban a szkeccs, a kevés szereplőjű színdarab. A két, három vagy négy szereplőt követelő, vagy ennyivel is megoldható színdarab többségében egyfelvonásos lesz."

1^ Jóllehet Wittfogel itt abból a hamis feltevésből indul ki, hogy csak "néhány nagy művész" lehet a forradalmi művészet kizárólagos közvetítője, végűi azonban eljut azokhoz a végkövetkeztetésekhez és gyakorlati eredményekhez, amelyek megfeleltek a szinjátszóegyüttesek követelményeinek. Az any

a és A szökevén

y - ha teljesen különböző formában is - a politikai foglyok problémájával foglalkozik. Az any

ában egy asszony, egy fiatal forradalmár anyja az elégedetlen, de határozatlan tömegeket harcba vezeti a fogház ellen és e harc közben ő maga is meghal. A szökevény

ben, az egyszereplős úgynevezett telefon-egyfelvonásosVolksbühne: A nép színházi kultúrájának kifejlesztése céljából létrehozott közönségszervezet. A berlini 1890-ben alakult Volksbühne-szervezet saját színházakkal rendelkezett. - 72 -