Staud Géza szerk.: Kelemen László naplója és feljegyzései (Színháztörténeti könyvtár 1., Budapest, 1961)

ra a korra, amely eddigelé leghomályosabb volt a magyar szinészet történetében. Egykorú emlékirat az is 1793-tól 18ol-ig. Históriai becsét tekintve annyiban értékesebb Endródynél, mert Írója az, kinek érdemei a magyar szinészet körül eddig csak azért nem világíttathattak meg teljes színben, mert azokat csak félig ismertük. A közelről érdekelt fél eme följegyzései nem vehetők tán szószerinti értelemben,- de ha valóban higgadt hangját tekintjük, melyen csak néha árad el a jogos keserűség fájdalma,örülnünk kell, hogy e becses feljegyzés nem veszett el mint annyi más egy század alatt.Nem oly bőbeszédű mint Endrődy, ki néhány év történetét 3 kötetben mintegy lapon adja elő. Az egész csak 11 folio lap, de a sárguló lapokról egy küzdelmes élet szomorú története szól le hozzánk. Endrődy a tőle távol álló magyar szinészet történetét irja,a mi emlékiratunk irója a maga és társai viszontagságos sorsát beszéli el röviden 1793-tól 18ol október 15-ig. Bz az egyéni jelleg teszi elsősorban érdekessé. Az átélt szenvedés keserű, szemrehányásokkal teljes vallomása az. Tán irója nagyon is érezteti azt, amit ő vesztett de sohasem feledi el azt,hogy ő egy eszme harcosa, hogy az ő bukása több az egyes martyriumánál. De el is hisszük neki, hogy szivesen áldoz. Mert aki kenyér-pályát cserél bizonytalan helyzetért, azt csak eszmény lelkesítheti, annál másodrangú kérdés az anyagi siker. Akinek egyszeres nagy csalódás nem elég arra, hogy örökre lemondjon eszményeiről, kinek kebeléből nem oltotta ki a lelkesedés szent tüzét a prózai, a kiábrándító herce-hurca, s készséggel mond le uj reményekért a bizonyosról, azt hamisítatlan lelkesedés tartja fogva és szivesen hozza meg áldozatát az első kínálkozó alkalomnak. E nem kifogástalan helyesírással vázolt élmények rajzából az egyszerű, a becsületes ember igazmondása szól hozzánk. S hogy ilyen hatást tesz reánk csaknem egy század