Arany János: A Jóka ördöge. Pórrege /1851./; Q 19938

- lo És már a tüzes nap az utóiját futja. Lekonyult az égen szekerének rúdja. Tüze, fénye csökken; maga, lova fárad; Délibáb elfekszik, és a szúnyog támad; Hosszú árnyékot hány a sötétlő káka, Récze reppen közte, ümmög közte béka, A halász gólya is meglódítja szárnyát. Viszi haza, lomhán, ma fogott prédáját; Apró muslicza-légy, tánczoló csoportban. Követi a vándort sürü oszlopokban. Vándorok az úton noha járnak kelnek, Hire sincs Juditnak, nem hogy az ételnek! Minden gyalogembert annak gondol Jóka, Mig utóbb kisül, hogy a remény csalóka. És már alig állja - és már haza menne. Ha az asszony előtt megállani merne: Hanem ahhoz kéne vakmerő bátorság ..,.. A pogány megszánná szegény Jóka sorsát ! Megkönyörült rajta megszáná az ég is: Júdit asszonyt látja valahára, még is. Nem t'om, öröme volt-e nagyobb, vagy búja: Lesz mit nyelni mindgyárt, lesz leves, csak fúja. . / .