Arany János: A Jóka ördöge. Pórrege /1851./; Q 19938

- 9 Bár az a pokolra való lelke volna! Hogy kigyomlálhatná, valamint a kendert. Hogy ne vekszálná a jó keresztyén embert. De vékony reménység! azt ő már hajason Nem éri, - kopaszon is, tudom, bajoson; Sohase' pillant rá boldog özvegysége, A migjúdit asszonyt táplálja a mérge; És az a kis méreg soh' sem fogy ki pedig. Mint olajoskorsó, ha fogy, ismét telik. Közepette ilyen búnak és panasznak Eszébe se' jut, hogy nem is evett az nap. Hej, pedig immárom megdelelt a csorda. Még se' jő étellel a hü oldalborda. Végre a gyomrából kiszorult a bánat. Egy lánczos komondor mivel reá támadt. Egy lánczos komondor, a kegyetlen éhség, Mely soh' sem hagyja el állandó fekvését; Néha ugyan alszik, meg se mocczan fékén, Lánczainak súlyát elszenvedi békén: De jaj ha felébred! rázza szeges örvét! A vesékbe mártja éles-hegyes körmét. Habzó szája morog, mardos, harap, ugat .... Az ember horpasza majd hogy ki nem lyukad. - / .