Arany János: A Jóka ördöge. Pórrege /1851./; Q 19938

- 25 E közben az órák s az apró minuták Kergetősdit játszva, egymást váltogaták; Telt, fogyott a hold is, - görbe uj sarlója Majd henyesen állt fel, majd pedig csurgóra; Tél, tavasz, nyár és ősz egymást fölemészték: Tél a gazdag ősznek gyümölcsit, gerézdét, A tavasz leszopta jegeit a télnek. Őt s virágit a nyár sütötte lepénynek. Végre megkopasztá híves ősz a nyarat, Az előbbeniből semmi fel nem maradt; Esztendő után igy esztendő lejára, Uj év hurczolkodot

t a másik nyakára: De napon és hóban, évben esztendőben. Boldog vala Dóka, huzamos időben. Egyszer nagy-sokára, midőn nem is vélte. Vagy heted magával jön az ördög érte. Kik körülkapdosván, úgy elvivék őtet. Hogy, de még a lába sem érte a földet. Hasztalan eviczkél, lármáz, sivalkodik. Meg sem álltak véle a tüzes pokolig. Ott aztán beveték egy vas kalitkába S mellé - Dúditot, hogy ne legyen magába'. /