Rejtő Jenő: Szabad a vásár; Q 18765

SZVETENAYNÉ: (Röviden) Szervusz. BALAMBÉR: (Alázatosan édesen) Még nem uzsonnázunk? SZVETENAYNÉ: Még alig nyelted le a... SZVETENAY: (Megrántja) Még nem uzsonnázunk kérlek, korán van. BALAMBÉR: Ó... uzsonnázni sohsincs korán. SZVETENAYNÉ: (halkan) Megpukkadok! SZVETENAY: Mondd Balambér, mit csináltál ma egész nap? BALAMBÉR: Délelőtt sétáltam a Ligetben, délben a fasorban, és most ki akartam menni a Margitszigetre, de megéheztem. SZVETENAY: Kérlek... gondolom, utána kellene nézned... BALAMBÉR: Ma utána néztem. Két nőnek is utána néztem. SZVETENAY: Gondolom valami keresetnek... BALAMBÉR: Én ügyvéd vagyok. SZVETENAY: Na és? ügyvédi keresetről még nem hallottál? Nem akarlak sürgetni, de most nekem nem megy olyan jól... BALAMBÉR: Majd ha megjön a Frigyes bácsi öröksége, mindnyájunknak jól fog menni. SZVETENAYNÉ: (Dühösen) De mikor jön meg? BALAMBÉR: Remélem, a kedves jó Frigyes bácsi százhúsz évig fog élni. SZVETENAYNÉ: Hát én ezt már százöt évig sem bírom. BALAMBÉR: Mit drága jó néni? SZVETENAY: Ezt az örökös aggodalmat a bácsi egészségéért. BALAMBÉR: Ezt az egészséges aggodalmat a bácsi örökségéért. SZVETENAYNÉ: Kikérem magamnak te szemtelen fráter. BALAMBÉR: Kérem, ha engem sértegetnek, akkor én elmegyek, mint az a tavaszi felhők... pá maguknak. (Indul) SZVETENAY: (Oldalba löki Szuetenaynét, utánaszól Balambérnak) Hé! Balambér. BALAMBÉR: Isten önökkel. Velem itt nem bánnak jól. Riza néni goromba, a maga veje nem köszön, az Esztike rám sem néz... Én inkább elmegyek, nem leszek útjukba... isten önökkel és a gyöngyharmat... (Indul) SZVETENAY: (Szvetenaynéhez) Látod, mit csináltál? (Utána szól) Balambér! Csak nem mész el? BALAMBÉR: Csak elmegyek. (Sírva) Velem itt úgy bánnak, mint egy kutyával... SZVETENAYNÉ: ügyan... nem akartunk megbántani, csak épp ideges voltam. SZVETENAY: Hát ülj le szépen. (Félre) Csirkefogó. (Fenn) Nem akarsz uzsonnázni? BALAMBÉR: Ez kegyelemkenyér... mindenki belémrúg. Mi van uzsonnával? SZVETENAY: Mi van, fiam, uzsonnára? SZVETENAYNÉ: Majd adok egy kis felvágottat kompóttal. BALAMBÉR: És egy nagy darab kegyelemkenyérrel. Milyen kompót van? SZVETENAYNÉ: (Sóhajt) Ribizke. BALAMBÉR: Az nem jó. Barackot kérek. Reggel még láttam egy üveggel a speizban. SZVETENAY: Jó. Adjál neki barackot. BALAMBÉR: És tunkolni szabad? SZVETENAYNÉ: Mindent szabad! (Félre) Megüt a guta! BALAMBÉR: (Meghallotta) Akkor maga után is örökölök valamit. SZVETENAYNÉ: (El) BALAMBÉR: Megmondom őszintén, mi fáj nekem, Szvetenay bácsi. Magában bízom, mert tudom, hogy nemes szívet hord a ronda külső alatt... SZVETENAY: Nagyon kedves vagy... (Félre) Gazember. BALAMBÉR: (Sírva) A maga lányai engem lenéznek. .. SZVETENAY: Nem néznek le... ők egy kissé gőgösek, sajnos, az apjuktól örökölték... én voltam ilyen gőgös fiatal koromban. BALAMBÉR: Emlékszem. Ahonnan egyszer kidobták, oda egy hétig nem ment el újra... De ami a leányait illeti, ők nem értenek meg engem... Ugyanis, ha beszélek velük olyan zavarban vagyok, hogy nem jut eszembe más, mint izé... Mindég azt mondom, izé, és akkor a leányai részint kinevetnek, részint lenéznek... SZVETENAY: Végre is mit törődsz velük? Férjes asszonyok. És büszkék. BALAMBÉR: Végeredményben igaza van. Van még nő Pesten, de nekem azért ez fáj. (Csöpi és Elek jönnek, Balambér elkomorodva néz Szvetenayra) CSÖPI: Szervusz, papa! (Megvetően biccent Balambér felé, aki mélyen meghajol) ELEK: (Biccentés, Szvetenaynak melegen megrázza a kezét) A városban voltunk Csöpivel amiatt a családi ház miatt. SZÍNHÁZI ÉLET 33