Igaz barátság és szíves szerelem; Q 14598

— ti — Melyből igen nehéz a partra vergődni, így kell a szívemnek örökké sinlődni. Orvosold magadat szivem nyavalyádban, Menj bár Galenushoz az orvosló házban, Valamely oly italt hadd ereszszen szádban, A mely enyhíthessen a nagy forróságban. De annak kinjából nincs egyéb segítő, Hanem az ott orvos, a ki sebesítő, Megorvosolása mástól nem lehető, Csak a ki sértette, vele jóltehetö. Mert a kit sebesít szerelem idege, Nem süti úgy semmi hónapok hidege, Hogy enyhülést vegyen forraló melege, Óhajtott dolgában míg nem lesz elege. Az én dolgomnak is így van állapotja, A búnak tengere elmémet hánytatja, Szomorú szívemnek jaj jaj e bánatja, Hogy egy szép virágszál tömlöczében tartja. Én szegény itt sínylem, az pedig nem tudja, A ki sebesített, hogy az az ő dolga, Avvagy ha tudja is, maradjon, azt mondja, Semmi közöm vele, s dolgom abbanhagyja. Abbanbagyja, tudom, de ha könyörülne, Az én szép galambom énhozzám repülne, Árva személyemre kedves írt törülne: Istenem ! én szivem mely igen örülne! Hermiás. Te vagy-e Philostcn itt ily sérelmesen, Törődvén magadban ily igen köüyesen ? Philostenes. Én vagyok, sohajtok igen keservesen, Levén gyenge szivem mellemben sebesen.