Wedekind, Frank: A tavasz ébredése; Q 13670

Én is, anyácskám, én is. — Nekem.

sajnos csakugyan nincs•egészen helyén az eszem. - A nővérem már két és fél éve férjnél van, és , magam háromszoros nagynéni vagyok, és fogalmam sincs róla, hugy megy az egész...Ne haragudj rám, anyácskám, ne haragudj rám! Kitol kérdezzem meg, ha nem tőled? Kérlek édesanyám, mondd el! Mindent mondj el, édes anyukám! Magad se kivánbatod komolyan, hogy tizennégy éves létemre még a gólyában higgyek! De különös vagy! Mi jut eszedbe...! Képtelenség amit kivánsz! Mért volna képtelenség, anyám! Nem lehet olyan szörnyű, ha mindenki úgy örül neki!

1 Isten őrizz! - Igazán nem ezt érdemeltem... Eredj lányom, öltözni, öltözni gyorsan! Jó, megyek...És ha a lányod ezek után a kéményseprőt kérdezi meg? Ebbe bele kell őrülni! - Gyere ide, kicsim, gyere, elmondom! Elmond ok mindent !... Jaj nekem, Istenem, Teremtőm! - Csak ne ma, Wendla! Holnap, holnapután, a jövő héten... amikor akarod, szivecském... Ma mondd meg, anyu! Most! Azonnal!