Sztanyiszlavszkij konferencia; Q 12297

változatlan értékeibe vetett hithez, ami miatt az ember él a földön. Ez az oka, hogy esztétikáját nem lehet elválasztani etikájától, hogy "rendszerét" értelmetlen tanulmányozni a pszichológia kutatásaival való szoros kapcsolat nélkül. Mi is rejlett lélektani kutatásaiban, amelyeket életének utolsó husz évében folytatott? Sztanyisz

lavszkij sorsa, ugyanugy, mint egész nemzedékének sorsa, ugy alakult, hogy életútja felénél, "az emberélet utjának felén" - egy nagy történelmi megrázkódtatást kellett átélnie. Természete szerint ellentmondásmentes, békés, harmonikus, sőt a maga módján patriarchális ember volt , s egy rettenetes forradalmi viharba került, amely megdöbbentette tragikus diszharmóniájával. Szeme láttára tört szét a régi világ. S a nagy orosz művész szinpadi alkotásaiba belevonta a letűnt idők éles ellentmondásait, azok leküzdésére, átértelmezésére törekedett az orosz történelem uj, igazságos változásának fényénél. Jellemző rendezői gondolkodásmódjára az epikus stilus, ami a természet örök harmóniájába vetett hitével kapcsolatos. Nem véletlen, hogy a rendező ekkor nagyon vonzódott a tragédiához. Vonzotta Káin Isten elleni lázadása, az első földi lázadó. Vonzotta Alekszandr Blok költői alakja. Gyengéden szerette a shakespeare-i Othellót is, ezt a jó, béké3 embert, akit a Rossz szorongat. Lelkesedett a bulgakovi Moliére iránt, a zseniális művészért, aki elbukott az abszolút hatalommal való egyenlőtlen küzdelemben. De a tragédiákra vonatkozó elgondolásai minden esetben megszakadtak, befej e1 zetlenek maradtak. Miért nem sikerült Sztanyiszlavszkijnak a tragédia? Valószinüleg nemcsak arról volt szó, hogy művészete inkább a mindennapi, mint a költői stilusra alkalmas. Az idő megmutatta, hogy Csehov szinháza nem ellentétes Shakespeareével ebben a kérdésben. Valószinüleg a művész és korának jól ismert ellentéte játszott szerepet: a nagy humanista mintegy ösztönösen tiltakozott a békés élet normális mene27