Móricz Zsigmond: Odysseus bolyongásai; Q 11461

- 34 így e gonosz nő isteni létet bir ereiben, s vészes a sorsa, miként a tengerek árja, s örökké forr. hullámzik szive, mint örök örvény, jaj, ki belesodródik. Ámde beszélj most. Eurylochos: íme, az erdőben Kirke házára találtunk, szép, faragott márványkőből, mely messzire látszott. Rőtszin oroszlánok s csikaszok álltak körülötte, melyeket elbűvölt Kirke bűvölő szerekkel, s mint az ebek nyalták-falták kezeinket... íme, az erdőben Kirke házára találtunk, szép faragott márványkőből, mely messzire látszott... Nézzétek a hires daliát, Eurylochost, szó elakad torkán, bármint eped szólani, ugy elfogta szivét a keserv; ragyogó szeme fényén gyűlnek a könnycseppek, s szive vivódik a sirással. Én hivem, Eurylochos, te mindeneknél hősibb, bátrabb vagy talán. Hisz nem vagyunk gyermekek a kiklopszok között. Szived el ne veszitsd, hisz a lajsztrogonok emberevő fogait se sirattad igy meg: szólj hát bővebben valamit, ha láttál. Uralkodni kell a kétségbeesésen, mert őrjöngés támadhat abból. Átvágtunk a sűrűn s a völgyben egy ékes, szép palotára találtunk... rőt oroszlánmk s csikaszok jártak körülötte, Kar: Odysseus : Kar: Eurylochos: