A MAGYAR SZÍNHÁZI INTÉZET színháztörténeti kutatási programja az 1971-1973. évre; Q 11215

színháztörténetének rövid magyar fejezete 1852-ben. (E munkák azért érdemelnek figyelmet, mert szerzőik lényegében még "karnyújtásnyi" távolságban voltak a hivatásos magyar színjátszás kezdetéhez s igy viszonylag sok később feledésbe ment adatot közölnek a korai magyar színjátszásról. A következő két összefoglaló munka 1887-ben Íródott, mindkettő a Kisfaludy Társaságnak a Nemzeti Szinház fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából hirdetett pályázatára. (Bayer József: A nemzeti játékszín története, két kötetben és Váli Béla: A magyar színészet története.) Mindkét munka — a pályázati feltételeknek megfelelően — csak 1837-ig, tehát a Nemzeti Szinház megnyitásáig tárgyalja a magyar színészet történetét. Ezek közül Bayer müve a kor tudományos színvonalának megfelelő, igen alapos pozitivista mü, a szerző a számára hozzáférhető és egyéni kutatómunkával feltárható forrásanyagot máig használható szinten dolgozza fel. Váli müve ennél sokkal felületesebb és megbízhatatlanabb, sem forrásanyaga, sem következtetései ma már nem használhatók. Ezután több mint hetven esztendeig a magyar szinháztröténet tudományos összefoglalásának igénye sem merült fel. A színháztörténeti kutatások néhány kiemelt témakörre korlátozódtak, ezekben születtek is nagyobb lélegzetű, színvonalas tanulmányok. (Mint például Bayer magyar drámatörténete 1867-ig, majd ennek folytatásaként Galamb Sándor müve 1896-ig, Rédey és Pukánszkyné Nemzeti Szinház-történetei, Pukánszkyné két fontos könyve a pesti német szinjátszásról, stb., a legutóbbi időkben pedig Kardos Tibor több tanulmánya, és Kardos-Dömötör kétkötetes alapvető munkája a régi magyar színjátékról, Staud Géza ugyancsak fontos dolgozata a magyar kastélyszinházakról, valamint legújabb magyar irodalomtörténeti munkák drámatörténeti fejezetei. ) E több mint hetven esztendő alatt egyébként — elsősorban ismeretterjesztési céllal, - három kisebb terjedelmű magyar szinháztörténeti összefoglalás született. (Pataky József: A magyar színészet története 1790-1890 cimü müve 1922-ben, anekdotáző stílusban, igen csekély tudományos igénynyel, Kéky Lajos mintegy öt szerzői ivre terjedő összefoglalása 1930-ban a Szinészeti Lexikonban és Pukánszkyné rövid ismeretterjesztő tanulmánya 1960-ban a Kultura Világa cimü sorozatban.) Ilyen előzmények után került sor 1962-ben az első kollektiv munkával készült Magyar Színháztörténet kiadására. (Szerkesztette: Hont Ferenc.) E munka legfőbb újdonsága a korábbi kísérletekkel szemben, hogy nagy hangsúllyal tárgyalja a magyarországi hivatásos színjátszás megindulását megelőző korszak történetét (Kardos Tibor és Staud Géza már emiitett kutatásai alapján) és megkísérli elemezni és összefoglalni jelenkori színjátszásunk legfőbb tendenciáit. E két kiemelten kezelt periódus közötti időszak vonatkozásában azonban lényegében csak összegezni a korábbi kutatások eredményeit, valamint kísérletet tesz arra, hogy a korábbi kutatások eredményeit a marxista történelemszemlélet elvei szerint rendezze. E mü sok tekintetben hiányt pótol, mégis legfőbb jellemzője az, amit a szerkesztő előszavában olvashatunk: - 5