Arany János: Buda halála; Q 11191

- 90 - Buda: /tétován bejön, most már eltűnt minden méltósága, csak bizonytalan aggodalom tükröződik egész lényén./ Rettegek én, Gyöngyvér, - rettegek és fázom, Hogy ez a nagy lépés sietteti gyászom*; Eteléhez nagy szót viszen a követség: Félek, hogy a súlya rám vissza ne essék. Gyöngyvér: /"Hallván e beszédet Buda királynéja, Szép barna szemének felvirrada héja, Rá bánatos arcát emelte szeli

den, Szánólag az asszony megszólala igyen"/ Jer, édes uram, jer! ülj ide mellém le, Szegény bus fejedet, igy, hajtsd az enyémre, Ifjú örömidben részem vala hajdan: Feles feleséged hadd legyek a bajban. /közben egészen bealkonyodott, sötét van. Hajnal gyertyát gyújt, majd észrevétlenül kimegy./ Hibáztál; a harag vesztedre tanácsolt: De ne félj, nem késő, Buda, hogy megmásold: Lovas ember rögtön lovadat nyergelje, Követid utjókból, hogy visszaterelje. Etelét csak szóval ingerelni félős, Mert vele tart, ládd-e, sok csalfa kevély hős; Gyűjts hadat, azt mondom, mig oda lesz hadban, Hogy mire ő megtér, te se légy magadban. Arany -ezüst kinccsel teli nagy sok vermed: Minek e holt marhát igy élire verned? őseid rád hagyták: de te kire szánod? Meghalsz: neki gyüjtél: se fiad, se lyányod. /gyors kézzel rejtekből aranypénzzel, kékszerekkel teli zsákokat huz ki és szórja szét az asztalon./