Arany János: Buda halála; Q 11191

- 47Regős: Azért mikor a nép immár keze alatt Betanult eléggé, mint a parancsolat, Hadait állásban hagyja kivül rendén, Maga szél Budának, palotába menvén: Egyszer a had s kétszer Buda szaván forga, /öccse, mi jelt adjon, súgván neki sorba'/; Seregek bomlását szemlélte csodával, Mellyet maga intéz jeladó jobbjával. És nézni tovább még volna talán kedve: Mxkite Hanem abbahagyta, csuful megijedve, Mikor vele szemben, megeresztett kantár, S hegyezett kopjával, tör vala egy dandár. Négy lépésre a had, mint szikla, megállott; De Buda lelkében gyanú felvillámlott, S megfutna bizonnyal, ha Etel nem tartja, Maga is ott állván, s mosolyogván rajta. /Táncosok utolsó mozdulatainál előfüggöny hirtelen szét./ Etele: Bátya, ne vedd tőlem e hadi cselt zokon! Titkomat elzárni vala méltó okom; Amit adtál kardot, néztem, ugjym jó-e? Megforgattam, ugyan harcolni való-e? Jól vág. De te mostan jövel és hejhí szemléljed, Mutasd a seregnek királyi személyed. /Átfogva Buda vállát, kimennek./ /Táncosok már előbb kihúzódtak./