Bornemissza Péter: Magyar Elektra; Q 10341

- 23 Electra Legyen hála az ur istennek, ugyan megkönnyebbülök szivembe, hogy ez fertelmes asszonyállatnak félelmét haliám, kit nem méltó, hogy anyámnak, mondja, mert lám, ez volt minden undokságnak, f

ortelmességnek kútfeje, kinek, bizonnyal hiszem, el kell immár vesznie. Clytemnestra Az mint eszembe veszem, olyha szádra eredtél esmeg asszonyom, Tudom, mi marja beledet, mincsen mo t honn Aegistus, szabadon morálsz alá s fel , ha honn volna, bizony veszteg ülnél, mint egyébkor. Látom, nem gondosz semmit énvelem, de ha megjü, meg kötöm koszoródat. Bizony kicsossz innét olyhelyre, hol nem keseri&esz engemet. Veszteg csak, nagynyelvü kabola, minden rútságot reánk kiáltasz, urammal egyetemben, mindenek előtt rágalmazsz, de elcsipek az nyelved végébe. Ez illik-e leán hoz? így tisztelsz-e te engem? Ezt kell e anyádon méltatlan mielni? Nem tagadom, az kit én mieltem, mert méltán mieltem, mert jól tudod, az én édes leányomét, kit leginkább sze rettem ilyen százon nem adtam volna, mint te vagy, elveszté tülem az gonosz ember. Ez Szeg'iny ártatlan vérnek halálával másnak kelleté magát. Illet ez agg latornak oly szép virágért meghalni. Mert nagyobb keserűségem volt énnekem vele, hogyne» mint neki. Én szültem véres veritékemmel, én tartottam negy keserűséggel, nagy nyughatstlansággal.