A vidéki színházak ünnepi hete (tanulmányok); Q 8878

- 208 A tömörítés tehát néhol száritássá vált és nem mindenütt vált hasznára az átdolg ozásnak, néhány figura, halványabbá, sőt érthetetlenebbé vált, bár kétségtelen az is, hogy rengeteg mellékvonal leválasztása sok kérdést tett világosabbá. Sokat szenvedett az átdolgozás folytán, Sllviá-nak, az anyának a figurája, aki az átdolgozásban teljesen elszintelenedett, holott az eredetiben megtudjuk például azt, hogy egyáltalán nem passziv ember, hanem ahogyan az öreg Arjoca mondja: "Tizennyolcban mama is összehívta az asszonyokat ás odaállt velük az ellenünk irányított katonavonat elé. Mindnyájan énekeltek, egy munkásdalt énekeltek és addig nem tágítottak, amig a vonat el nem ment, Silvia maradt utolsónak. Elmondhatja a mérnök ur is, ő is velünk volt. Emlékszik még rá, főmérnök ur?" /Ez a főmérnök Jemänar, aki az átdolgozásban annyira megnyomorodott, hogy drámai cselekményként másra, mint egy gyengén sikerült szivgörcsre nem is nagyon telik a szerepéből./ Folytathatnám még az összehasonlításokat, azonban a rendelkezésre álló -idő nem engedi meg, hogy még mélyebben merüljek el az előadás dramaturgiai részének bírálatában. Egy bizonyos,hogy efféle dramaturgiai hibák a rendezőt és színészt nem segitik, hanem gátolják a munkájában. Mi te-hát az az elvi kérdés, ami itt felmerül ? Elsősorban az, hogy helyes, ha átdolgozással kerülnek szinre olyan müvek, amelyek átdolgozásra szorulnak, de helytelen az átdolgozást elkapkodva és az eredeti anyag nehézségeitől megfélemlítve elvégezni. Nem szeretnék teknősbéka lassuságu módszereket ajánlani, de az sem helyes, ha megsörétezett nyul módján nyargalunk át a k»moly kérdések akadályain. Az átdolgozás után megmaradó, s néhol párnásra felhizlalt, majd másutt túlságosan is lesoványitott mü előadása, a rendező és szinészek munkája igen sokat javit az összhatáson. És most ismét Major elvtársat idézem, ami ugy látszik mostanában szokásommá vált. /Derültség*/ Tegnap elmondotta a vita során itt, igen világos és nagyszerű fogalmazásban, hogy mi az együttes, és mik az együttes létrejöttének feltételei. Szeretném ezt megismételni. "Hogy egy színházi előadáson jó együttes játszik-e, vagy sem, azt onnan állapithatjuk meg leginkább, hogy megnézzük, vájjon mindenki a közös ügyet, a közös célt szolgálja-e és tudatában van-e minden egyes művész annak, hogy jól csak akkor játezhatik, ha nem öncélúan játszik, ha nem szakad el a darab eszmei mondanivalójától, ha alázattal vállalja a közösen kialakított előadásban saját feladatát, ha tudatában van annak, hogy csak ilyen közös célért való harcban és küzdelemben, csak ilyen önkéntesen magáravállalt fegyelemben tudja saját egyéniségét is igazán kiteljesíteni, ami egyet jelent azzal, hogy szakítani tudott és tud a régi sztártipussal. Az. ilyen művész megtalálja kapcsolatát a. partnerekkel, az ilyen együttesben dolgozó szinész belenéz a másik szinész szemébe, ismeri annak tekintetét, szereti partnere művészi megoldásait." Meg kell mondanom, hogy a "Vas és acél" előadásában ez a törekvés nyilvánult meg és sok ilyen szembenéző színésszel, jó kapcsolatot létesítő művésszel találkoztunk.