Hevesi Sándor: Elzevir; Q 8868

61 Magda: Andersen: Magda: Andersen : Rikárd: Andersen : viagda : Andersen: És Andersen ur nem tudja, ki a boldog vőlegény? Sejtelmem sincs róla. Maga talán tudja? Oh, hogy tudhatnám! /hirtelen fölkel/ Rikárd, kérlek, - én megkezdtem odafenn a Gavarni-féle rajzok összeállítását! ha folytatnád, amig én fölmehetek. Eladtam az egész, gyűjteményt. Szívesen. /Indul./ X Köszönöm. /Kikárd eltűnik./ Magda kisasszony! /Köze- \ lebb lép hozzá és halkabban szól./ Magda kisasszony..•• Folytatni akarom, ahol abba kellett hagynom... A dolog sietős... Nekem az, hiszen minden óraütés arra int, hogy az idő múlik s ne halasszam holnapra, amit már tegnap kellett volna megtennem. Nem tudok hazudni s ha a külsőm nem árulná is el, bevallanám, hogy ötvenhárom éves vagyok, ötvenhároméves. De mindenki azt mondja, hogy a férfi lehet idősebb, - jóval idősebb. La az ember mindjárt fiatalabb, ha tud örülni az életnek. És én még sohasem örültem ugy az életnek, mint most. Hiszen van másodvirágzas is és nekem több jogom van ehhez, mint bárki másnak, mert első virágzásom nem volt soha. ötvenhároméves vagyok, de nem éltem, nem szerettem s nem volt mellettem nő, aki szeretett volna. im most, most, mintha valamifbiss szél hajtaná arcomba a forróságot... Amióta itt van a boltban, azóta, hogy először jelent meg itt, azon az áprilisi estén, szeretem, szeretem, szeretem... Andersen ur!... Higyje el, nem szerettem igy harmincéves koromban. Ami azóta összegyűlt, felhalmozódott a szivemben: vágy, érzés, gyöngédség, szeretet, imádat a szépség iránt, az most mind a magáé. Annyira szeretem, hogy már nem világom többé a könyvesbolt, amely pedig mindenem volt. Képes volnék bezárni s Dunába vetni a kulcsát és soha többé vissza nem jönni... -Persze, ötvenhárcméves vagyok... De mindegy!... La mindent egy kocsára teszek, mert ezen a kockán áll az életem boldogsága, az élet minden értelme. Mondja: Lenne a